DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Ki kivel jár a Formula-E-ben?

Az F1-es pilóták párjait bemutató cikkünk sikere után most itt van mindez a Formula-E mezőnyére vonatkozóan. Több versenyzőt már a Formula-1-ből is ismerhetünk, ezúttal viszont sorra vesszük azokat a hölgyeket (és egy urat), akik mögöttük állnak.

Marco Andretti és Marta Krupa:

A chicagói tévés személyiség, modell, énekesnő és színésznő 2008-ban Miamiban találkozott Andrettivel. Marta sokszor szerepel a divat- és férfimagazinok címlapján testvérével, Joannával.

andretti



Bianca Caloi és Lucas di Grassi:

A brazil származású Bianca grafikus tervezőként diplomázott Londonban, stúdióját 2012-ben hozta létre, irodáját pedig saját otthonában rendezte be. Di Grassival 2006-ban kezdtek el járni, majd két év után szakítottak. 2012 augusztusában ismét együtt láthattuk őket, nem sokkal később megtörtént az eljegyzés és 2013 telén össze is házasodtak.

di grassi

Daniel Abt és barátnője:

A német pilóta már több mint egy éve együtt van barátnőjével, a lányról azonban nem sokat lehet tudni. Csupán néhány, közös nyaralásuk alkalmával készült képet láthattunk róla Daniel közösségi oldalán.

abt2

Brooke Basinger és Nelson Piquet Jr.:  

A pár 2013 júliusában találkozott először Észak-Karolinában, de csak novemberben láthattuk róluk az első közös képeket. A lány amikor csak teheti, elkíséri a brazil pilótát a versenyekre és a helyszínen szurkol párjának.

piquet

Natalie Sifferman és Jerome D’Ambrosio: 

Natalie az Egyesült Államokban, a seattle-i egyetemen tanult asztronómiát. A belga versenyzővel 2013 júniusában jegyezték el egymást, majd decemberben házasodtak össze, nászútjukra viszont csak egy évvel később, a Formula-E uruguayi versenye után utaztak el. A lány korábban modellként dolgozott, portré és divatfotózásokon vett részt. Nagyon szereti az állatokat, néhány hónapja például két papagájt fogadott be.

dambrosio

Jaclyn Becker és Oriol Servia:

Jaclyn színésznőként, íróként és rendezőként dolgozik, több színházi darabban, rövidfilmben, vígjátékokban szerepelt már. 2011-ben az egyik filmfesztiválon a legjobb női mellékszereplő díjára is jelölték. Sorozatokban is vendégszerepelt, többek között a Két pasi meg egy kicsi, Nancy ül a fűben, a Minden lében négy kanál epizódjaiban láthatta őt a közönség. Becenevét, a „Jackie Show”-t munkatársai adták neki, mivel minden komikus szerepben megállja a helyét és képes megnevettetni az embereket.

Kitűnően énekel, zongorázik és gitározik, szabadidejében párjához hasonlóan sokat sportol, például gokartozik. 2009 óta láthatjuk őt Servia mellett a versenyhétvégéken.

servia

Jennifer Mack és Sebastien Buemi:

Az ápolónőként dolgozó lány és a svájci pilóta több mint 10 éve ismeri egymást.  Találkozásuk után csupán néhány hónapig tartott a kapcsolatuk, 2009-ben viszont újra elkezdtek randizni és azóta is együtt vannak. Buemi bevallása szerint Jennifer támogatatta és segítette túl azon az időszakon, amikor elvesztette a toro rossós ülését.

buemi

Akshara Kothari és Karun Chandhok:

Az indiai pilóta a 2010-es Kanadai Nagydíjon találkozott először Aksharával, aki szüleivel együtt (akik jól ismerték a Chandhok családot) érkezett Montrealba, hogy megnézze a versenyt. Négy év után, 2014. december 28-án házasodtak össze, a családjaik és közeli barátaik körében. A lány Angliába költözött, hogy több időt tölthessenek együtt, így most ott végzi tanulmányait.

karun2

Barbara Mercante és Jarno Trulli:

A pár 2004 augusztusában házasodott össze, két gyermekük, Enzo és Marco 2005-ben és 2006-ban született meg. Barbara eredetileg építészmérnöknek tanult, sportos alkat, a pletykák szerint nem nagyon szereti az autóversenyzést.

trulli

Michaela Cerruti és Jan Sumann:

Jan alkalmazott tudományokat tanult egy német egyetemen, később pedig a Koiranen GP3-as csapatánál kapott mérnöki állást. Kapcsolatuk 2013 óta tart, jelenleg együtt élnek Milánóban.

cerruti

Patricia Papen és Nick Heidfeld:

Patricia még iskolás korában ismerte meg a német pilótát, 17 éve alkotnak egy párt. Nick 2008-ban Párizsban, az Eiffel-torony lábánál kérte meg kedvese kezét. Jelenleg Svájcban élnek kislányukkal és két kisfiukkal: Juni 2005-ben, Joda 2007-ben, Justus pedig 2010-ben született meg. Nick F1-es pályafutása alatt Patricia jó barátságban állt Michael Schumaher feleségével, Corinnával, akivel nem csak az autóversenyző férj volt a közös pont, hanem a lovaglás szeretete is.

 heidfeld

Camille Dappe és Stéphane Sarrazin: 

A francia versenyző és felesége Camille hosszú évek óta együtt vannak, kapcsolatukból két gyermekük született, Pablo és Jules.

 sarrazin

Chiara Martegiani és Jaime Alguersuari: 

A 27 éves olasz származású lány régebben sikeres díjugrató volt, tagja volt hazája nemzeti csapatának is. Chiara azonban 19 évesen színészet mellett döntött, Rómában próbált szerencsét, azóta pedig több olasz filmben, tv-drámában és számos filmfesztiválon láthattuk. Munkája és párkapcsolata több városhoz is köti, így London, Barcelona és Róma között ingázik. A pár néhány hónap múlva ünnepli majd második évfordulóját.

 alguersuari2

Hollie Christie és Sam Bird:

Az angol lány a Londoni Divatakadémián diplomázott mintegy tíz évvel ezelőtt. Sammel több, mint fél éve vannak együtt. 

bird

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: