DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
GP2/3

10-ből 6: Elképesztő brit fölény a GP3-ban

Abu Dhabiban kialakult a GP3-szezon végeredménye: bár az utolsó futamot egy svájci nyerte, mögötte négy brit versenyző futott be, amivel a szigetországiak megerősítették bajnoki pozícióikat.

A GP3 idei utolsó versenyét a fordított rajtrács első helyéről Nick Yelloly kezdhette meg, ám a svájci Patric Niederhauser idén már nem először remek startot vett, és hiába próbálta őt brit riválisa leszakítani, megszerezte a vezetést. Niederhausert a Ryan Cullen és Luis Sa Silva ütközése utáni safety car-periódus sem zavarta meg, az újraindítás után fokozatosan növelte előnyét, és végül öt másodperccel nyert Yellolyval szemben.

gp3_niederhauser



A harmadik hely a bajnoké, Alex Lynné lett, akinek a dolgát csak megkönnyítette a Zamparelli, Stoneman és Fontana közti kalamajka, melynek következtében a bajnoki második helyért küzdő Stoneman, a Lotus által támogatott svájci Fontana autója egyaránt megsérült.

A szombati futamot megnyerő Stonemannek óriási szerencséje volt, hiszen a német Marvin Kirchhofer, aki megfoszthatta volna őt a bajnoki ezüstéremtől, a rajtrácson ragadt, így a mezőny végéről volt kénytelen rajtolni, és csak a 12. helyen futott be.

A negyedik hely, akárcsak tegnap, és akárcsak a bajnoki összetettben, Emil Bernstorffé lett, az ötödik pedig Zamparellié, azaz Niederhauser mögött négy brit versenyző következett. A bajnokságságban is nagy volt a szigetországiak fölénye: az 1., a 2., a 4., a 7., a 8. és a 10. hely is brit pilótáé lett.

A verseny végeredménye:

1. Patric Niederhauser Arden International 28:24.119
2. Nick Yelloly Status Grand Prix 4.920
3. Alex Lynn Carlin 7.698
4. Emil Bernstorff Carlin 8.411
5. Dino Zamparelli ART Grand Prix 10.454
6. Kevin Ceccon Jenzer Motorsport 13.180
7. Jimmy Eriksson Koiranen GP 15.134
8. Richie Stanaway Status Grand Prix 17.898
9. Robert Visoiu Arden International 18.472
10. Pal Varhaug Jenzer Motorsport 22.214
11. Matheo Tuscher Jenzer Motorsport 23.927
12. Marvin Kirchhofer ART Grand Prix 24.505
13. Santiago Urrutia Koiranen GP 30.809
14. Riccardo Agostini Hilmer Motorsport 31.159
15. Patrick Kujala Trident 31.883
16. Alex Fontana ART Grand Prix 32.473
17. Kang Ling Trident 43.279
18. Luis Jorge Sa Silva Carlin 1:03.133
19. Nelson Mason Hilmer Motorsport 1 kör
- Jann Mardenborough Arden International Kiesett
- Alfonso Celis Status Grand Prix Kiesett
- Ryan Cullen Trident Kiesett
- Dean Stoneman Koiranen GP Kiesett
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: