DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
GP2/3

GP3: Nem úszták meg biztonsági autó nélkül az első kört

Bár összességében meglehetősen eseménytelen versenyt hozott a GP3 mai első futama a Yas Marina Circuiten, ám az első kör végén egy érdekes ütközés folytán pályára hajtott a biztonsági autó. A versenyt Dean Stoneman nyerte, aki a rajtnál előzte meg a pole-ból induló Marvin Kirchhöfert. Kettejük között a holnapi második futamon fog eldőlni az év végi 2. hely sorsa.

Noha Kirchhöfer is jól kapta el a rajtot, de Stoneman még jobban, és az első kanyarban már ő fordult el elsőként. Mögöttük is volt nagy helyezkedés, a már friss bajnokként elrajtoló Alex Lynn-nek ki is kellett szélesítenie a pályát, hogy elkerülje az ütközést Zamparinivel. Az első körben a finn Kujala túl merészre vette előzési manőverét Sa Silvával szemben, a két autó összeért, majd egymással szembefordulva állt meg a pálya közepén. A biztonsági autó a kör végén a pályára hajtott, majd néhány kör múltán Stoneman, Kirchhöfer, Zamparini, Bernstorff, Lynn, Fontana, Niederhauser, Yelloly soorendben engedte újra útjára a mezőnyt.

Stoneman újabb győzelemre vezette finn csapatát


 

Ez a sorrend egészen a leintésig nem változott, a pilóták végig tisztes követési távolságban követték egymást, egyedül két csapattárs, Eriksson és Urrutia csatája csempészett némi izgalmat a versenybe, de ez a párharc a 10-11. helyért zajlott. A Koiranen GP csapat harmadik autójával Stoneman mindeközben magabiztos rajt-cél győzelmet aratott, ami összességében már a negyedik futamelsősége volt idén. Ezzel a bajnoki ezüst megszerzéséhez is újabb lépéssel került közelebb, de Kirchhöfer megőrizte az esélyt, hogy ha most nem is sikerült neki, de az év végi összesítésben még megelőzze brit riválisát. 

Az 1. futam végeredménye:  
1 D. Stoneman Koiranen GP  
2 M. Kirchhöfer ART Grand Prix 0.800
3 D. Zamparelli ART Grand Prix 5.423
4 E. Bernstorff Carlin 6.808
5 A. Lynn Carlin 9.441
6 A. Fontana ART Grand Prix 10.464
7 P. Niederhauser Arden International 12.174
8 N. Yelloly Status Grand Prix 13.296
9 K. Ceccon Jenzer Motorsport 15.414
10 J. Eriksson Koiranen GP 16.173
11 S. Urrutia Koiranen GP 22.559
12 R. Stanaway Status Grand Prix 23.097
13 J. Mardenborough Arden International 23.677
14 P. Varhaug Jenzer Motorsport 24.419
15 R. Visoiu Arden International 25.203
16 A. Celis Jr Status Grand Prix 27.534
17 N. Mason Hilmer Motorsport 31.020
18 R. Agostini Hilmer Motorsport 33.738
19 R. Cullen Trident 34.463
20 L. Kang Trident 39.273
Kiestek:    
  M. Tuscher Jenzer Motorsport  
  P. Kujala Trident  
  L. Sá Silva Carlin  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: