DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Formula-E

Formula-E: Különös bokszutca épül Miamiban

Kijelölték a Formula-E történetének első amerikai futama, a Miami ePrix helyszínét: nyolc kanyar, rövid táv, nagyszerű háttér, különös bokszutca – ez jellemzi a floridai pályát.

Az FIA elektromos világbajnoki sorozata, a Formula-E jövő márciusban érkezik meg Amerikába, ahol két versenyt rendeznek majd: előbb Miami, majd Long Beach fogadja a széria mezőnyét. Utóbbi helyszínen a pálya már adott, előbbin viszont csak most jelölték ki Miami belvárosában a Museum Park mellett, illetve a Miami Heat NBA-csapatának otthona az AmericanAirlines Arena körül az Ayesa cég által megálmodott vonalvezetést.

miami_eprix



A 2015. március 14-i versenyre egy 2,17 kilométeres, nyolc kanyarból álló pályát jelöltek ki. A hat jobb- és két balkanyarból álló pályán csak derékszögű fordulók találhatóak, hűen az amerikai utcai helyszínek hagyományaihoz. Az aszfaltcsík egyik legérdekesebb vonása, hogy a bokszutcát nem a célegyenes mellett alakítják ki, hanem a kör második felében a 6-7-es kanyarok közt.

Miami polgármestere, Tomas Regalado így nyilatkozott a széria érkezéséről: „Örömmel köszöntöm a Formula-E sorozatot Miamiben, az első amerikai elektromos együléses verseny helyszínén. Büszkék vagyunk rá, hogy azon városok nemzetközi elitcsoportjába tartozunk, melyek az FIA Formula-E bajnokságát vendégül láthatják.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: