DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
WSR

Merhié a szezon utolsó pole-ja, Sainz a 14.

Miután tegnap elveszítette esélyét a bajnoki címre, ma pole-pozícióval vágott vissza Robert Merhi a WSR 3.5 szezonzáró hétvégéjén. A friss bajnok Carlos Sainz Jr. viszont csak a 14. helyről kezdi meg a jerezi második futamot.

1413707018



A kvalifikáció nagyobb részében Oliver Rowland állt az élen, ám Merhi két perccel a leintés előtt meg tudta előzni a britet, ráadásul riválisaival ellentétben rögtön még egy gyorskört ki tudott préselni a gumikból, így tovább erősítve vezető helyét, és végül majdnem három tizeddel megszerezve a pole-t.

Rowland lett a második, akit három századra követ a Red Bull-támogatott Pierre Gasly. A francia a tegnapi futamon három pontra zárkózott fel az első kanyarban kieső Merhi mögé az összetettben, így a futam a bajnoki tabella második helyéről dönt majd közöttük.

Meglepetésre a negyedik lett az a Nicholas Latifi, aki az F3 Európa-bajnokság szezonzárója helyett döntött úgy, hogy inkább a WSR-ben áll rajthoz, de erősen teljesített az első futamot ötödik helyen záró versenyzőhölgy, Beitske Visser is, aki most a 10. rajtpozíciót szerezte meg.

A szombati ünneplőknek ezúttal kevés öröm jutott. Az első futamot megnyerő Will Stevens és a bajnokká avanzsált Carlos Sainz Jr. ugyanis csak a hetedik rajtsoron osztoznak majd, hiszen előbbi a 13., utóbbi a 14. helyre kvalifikált a szezon utolsó versenyére.

 

A második időmérő végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő Hátrány
1 Roberto Merhi Zeta Corse 1:27.525 -
2 Oliver Rowland Fortec Motorsports 1:27.802 0.277
3 Pierre Gasly Arden Motorsport 1:27.831 0.306
4 Nicholas Latifi Tech 1 Racing 1:27.959 0.434
5 William Buller Arden Motorsport 1:27.988 0.463
6 Zoel Amberg AVF 1:28.049 0.524
7 Pietro Fantin International Draco Racing 1:28.066 0.541
8 Oscar Tunjo Pons Racing 1:28.098 0.573
9 Matthieu Vaxiviere Lotus 1:28.100 0.575
10 Beitske Visser AVF 1:28.114 0.589
11 Sergey Sirotkin Fortec Motorsports 1:28.137 0.612
12 Marlon Stockinger Lotus 1:28.153 0.628
13 Will Stevens Strakka Racing 1:28.234 0.709
14 Carlos Sainz Jr. DAMS 1:28.250 0.725
15 Norman Nato DAMS 1:28.279 0.754
16 Matias Laine Strakka Racing 1:28.405 0.880
17 Jazeman Jaafar ISR 1:28.436 0.911
18 Marco Sorensen Tech 1 Racing 1:28.504 0.979
19 Luca Ghiotto International Draco Racing 1:28.543 1.018
20 Meindert van Buuren Pons Racing 1:28.583 1.058
21 Roman Mavlanov Zeta Corse 1:28.898 1.373

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: