DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F2/F3

Nehéz hétvége Ticktumnak és Keszthelyinek

A hétvégén Sepangban folytatódtak a több érdekes nevet is felvonultató téli ázsiai F3-as bajnokság küzdelmei. A Red Bull ifjonca távol került az első három helytől, veszélyben az F1-es cél.

Mivel a nagy sorozatok többsége a holtszezonját éli, a nemzetközi autósportos figyelem az indokoltnál talán jobban is az ázsiai Formula-3-as bajnokság rövid, téli szezonjára helyeződik, azon belül is Dan Ticktumra, hiszen a Red Bull neveltje szokatlan céllal vágott bele ebbe az eddigi karrierútja szempontjából talán számára túl könnyűnek is nevezhető bajnokságba.

DxM67-3U8AE2Egp



Ticktum szeretné összegyűjteni az F1-es szuperlicensz megszerzéséhez szükséges maradék néhány pontot, mivel a tavalyi év végén éppen lecsúszott erről, amikor az F3-as Európa-bajnokság második helyére szorította őt Mick Schumacher. Ticktum azért 25 pontot kapott, az elmúlt két évben aratott makaói F3-as győzelméért pedig 5-5 pont ütötte a markát, szóval még ötre van szüksége, hogy elérje a 40-et – és így szükség esetén akár már az idei szezon során beugorhasson a Toro Rosso F1-es autójába, ha Danyiil Kvjat vagy Alexander Albon bármilyen okból helyettesítésre szorulna.

Ez az ázsiai sorozat könnyű vadászmezőnek tűnhetett, hiszen nincsenek a széles igazán ismert, bizonyított nevek a karcsú mezőnyben, ám Ticktum a három hétvégéből álló bajnokság második fordulója után már igencsak rosszul áll. Az első három, Thaiföldön rendezett futamon is csak egy dobogót hozott össze, a sepangi tripla folytatásban pedig egyszer el sem tudott rajtolni, egyszer ötödik lett, majd az utolsó futamon a biztonsági autó mögötti előzésért büntetést kapva csak a 9. helyen ért célba. Ezzel lemaradása tovább nőtt a tabellán, már csak a 8. helyen áll, és a vezetést birtokló Rinus VeeKay utolérésére már matematikai esélye sem lesz az utolsó három, február utolsó hétvégéjén szintén Sepangban rendezendő versenyen. A második helyre is kicsi az esélye, a harmadikat veheti célba egy erős alakítással, és azért még éppen megkapná azt az öt licenszpontot, amire szüksége van. Ha ez nem sikerül, csak az év végén, a Super Formulában elért eredményével szerezheti meg a szuperlicenszet – hiszen már benevezett a japán csúcssorozat 2019-es szezonjába.

Az ázsiai sorozat mezőnyében van a magyar Keszthelyi Vivien is, aki továbbra is csak ismerkedik a formulaautózással: ezen a hétvégén egy 9., egy 10. és egy 11. helyet szerzett. A mezőny kibővült kissé a legutóbbi 12 főről, s a magyar lány csak az újonnan érkező két japánt, a 62 éves Motoyoshi Yoshidát, valamint az 51 éves, Dragon néven benevező Ryuji Kumitát tudta mindhárom futamon legyőzni. A bajnoki tabellán a 11. pozíciót foglalja el két hétvége hat futama után.

David Schumacher, Ralf fia is feledhető hétvégét zárt, a 7. helynél feljebb egyik futamon sem jutott.

VivienKeszthelyi_F3AsianChampionship_WinterSeries_Round2_Sepang (3)

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: