DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F2/F3

Korlátlan DRS-használat a Formula-3-ban

A megszűnő GP3 filozófiájával teljesen ellentétesen a sorozatot felváltó egységes Formula-3-as bajnokságot azzal kívánják érdekesebbé tenni, hogy nem limitálják az állítható hátsó szárny használatát.

Ami korábban a Formula-1-ben csak elméleti szinten merült fel, az egyik juniorszériában megvalósul, hogy ne korlátozzák az állítható hátsó szárny használatát. Az FIA új F3-as bajnokságot indít, amely a GP3-at hivatott felváltani az idei évtől. A korábbi, már megszokott szériában a szabályok azt mondták ki, hogy a főversenyen legfeljebb hat, a sprintfutamon pedig maximum négy alkalommal használhatták a pilóták a DRS-t. Az idei évben ennek tökéletes kontrasztját láthatjuk.

„A GP3-ban valóban korlátoztuk a hátsó szárnyak állításának számát, ezt azonban most megszüntettük. A Formula-2-ben és a Formula-1-ben továbbra is jelen lesz az eddigi szabályozás. Úgy vélem, nem sok értelme lenne pontosan ugyanazon a vágányon haladni (mint az F1 és az F2) az új bajnoksággal. Így nem látom okát annak, hogy miért ne vezethetnénk be ezt az újítást” – nyilatkozta Charlie Whiting az Autosport hasábjain.

Idén megláthatjuk, hogy vajon az F3-ban beválik-e az új ötlet a DRS megváltozott használatáról


A Formula-1-ben évek óta az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy meglehetősen kevés az előzés. A legutóbbi két szezonban ez még inkább előtérbe került, az új aerodinamikával rendelkező, gyorsabb, nagyobb leszorítóerővel rendelkező versenyautókat ugyanis még nehezebb volt közelről követni a zavaró, turbulens levegő miatt, így az előzések száma még inkább megcsappant.

Az FIA extra DRS zónák bevezetésével kísérletezett, amelyek bizonyos pályákon beváltak, máshol azonban sajnos semennyit sem segítettek a helyzeten. Az F3 viszont mindenképpen látványos futamokat szeretne. „Nem volt nehéz döntés részünkről, olyan autókat is szerettünk volna, amivel fantasztikus versenyzést láthatunk. A rajongók erre vágynak, ezért nézik a versenyeket” – erősítette meg véleményével az újítást az új F3-sorozat főnöke, Bruno Michel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: