DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F2/F3

Albon könyörgött az F2-es ülésért is

A 2019-ben már a Formula-1-ben helyet kapó Alexander Albon egy évvel ezelőtt kis híján partvonalra került. Szó szerint bekönyörögte magát (szponzori háttér nélkül) a DAMS istállóhoz.

Ha mondanunk kellett volna egy nevet idén februárban, hogy ki lesz a jövő év egyik újonca, jó eséllyel kevés embernek jutott volna eszébe Alexander Albon. 2016-ban a GP3-as bajnokság második helyén végzett Charles Leclerc mögött, ám amint fellépett a Formula-2-be, a sikerek látványosan elmaradtak.

Nem rendelkezett különösebb szponzori háttérrel sem, de mégis sikerült rávennie a DAMS menedzserét, hogy adjanak neki esélyt idén. Ezt elég látványosan hálálta meg, három pole-pozícióval, négy futamgyőzelemmel, nyolc dobogós hellyel és az összetett harmadik helyezéssel (szemben a 2017-ben szerzett tizedik pozícióval az ART istállónál).

Albon folyamatosan eredménykényszerben volt, de jól viselte


Albon feltételesen kapta meg az ülést, az első három futamon versenyről versenyre elemezték a teljesítményét, ami elég jó volt ahhoz, hogy egész évre maradhasson. „Emlékszem, valamikor január-februárban felhívtam Francois Sicard-t és szó szerint könyörögtem neki, hogy megkaphassam az ülést, bár nincs meg hozzá a megfelelő anyagi hátterem. Ennek ellenére kötélnek állt” – emlékezett vissza Alexander Albon a Motorsport.com hasábjain.

„Ez a szezon arról szólt számomra, hogy bizonyítsak és a bajnokságban maradhassak. Komoly hullámvasút volt, de a végén elértük a harmadik helyet. Kis csalódást is érzek, mert a második pozíciót érdemeltük volna, de összességében nagyon elégedett vagyok ezzel az évvel, ezt pedig a DAMS-nak köszönhetem.”

„Úgy gondolom, a valós tempómat a GP3-ban láthattuk, a tavalyi év az F2-ben viszont különböző okok miatt egyáltalán nem úgy zajlott, ahogy terveztem. Idén viszont újra a 2016-os szezon sikereit folytattam. A szezon fénypontjai? A zsinórban szerzett három pole-pozícióm (Baku, Barcelona, Monaco) zseniális volt, ekkor láthattuk, hogy nagyon erősek vagyunk a nyers sebességben. Bakui győzelmem szintén óriási mérföldkőnek bizonyult, nem éppen megszokott körülmények között” – tekintett vissza Albon, aki 2019-ben már a Toro Rosso színeiben bemutatkozhat a Formula-1-ben, méghozzá egy egészen ikonikus rajtszámmal.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: