DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F2/F3

Schumacher zsinórban negyedszer nyert

Mick Schumacher átvette a vezetést az F3-as bajnokságban, miután a pole-pozíció megszerzése után a félig esős, félig száraz pályán zsinórban negyedik futamgyőzelmét aratta, ezúttal Ausztriában.

Elképesztő fordulatot vett a hétszeres világbajnok legenda fiának teljesítménye a Formula-3-ban. Másfél szezonon keresztül semmi különöset nem mutatott a tizenkilenc esztendős német, sok szakember már le is mondott arról, hogy a Formula-1-ben is láthatjuk a németek legeredményesebb pilótájának fiát.

Nyáron megtört a jég, Spa-Francorchamps-ban végre megszerezte pályafutása első F3-as győzelmét, azóta pedig töretlenül jött felfelé a bajnokságban. Zsinórban az ötödik versenyhelyszínen is elsőként intették le a Red Bull Ringen. Elképesztő győzelmi sorozatban van a fiatal tehetség, ugyanis a Nürburgringen mindhárom versenyen elvitte a pálmát, formáját pedig a jelek szerint osztrák földön is megtartotta.

Már az időmérő edzésen is kitűnt Schumacher, két és fél tizedmásodpercet vert csapattársára, a szintén a PREMA istállónál versenyző Robert Shwartzmanra. A huszonkét körös verseny az erős esőzés miatt késve rajtolt el, a rajt után a fiatal orosz nyomás alá helyezte német riválisát, ám Schumacher jól állta a sarat és hamarosan kiépített egy teljes másodperces előnyt. 

Amint a pálya elkezdett felszáradni, némiképp csökkeni kezdett Mick Schumacher előnye, ám Shwartzman hiába támadta riválisát, a német remekül óvta gumijait és őrizte a megfelelő fórt, így végül kilenc tizedmásodperces előnnyel megnyerte a spielbergi első futamot. Alex Palau végzett harmadikként, kitűnő teljesítményt nyújtva a 13. rajthelyről zárkózott fel a dobogóig.

Mick Schumacher szenzációsan vezet az elmúlt hetekben


„A rajtom talán nem sikerült éppen a legjobban, de kemény küzdelemben megőriztem a vezetést. Nagyon jó csatát vívtunk Roberttel az első körökben, majd sikerült kicsit ellépnem, majd megtartani előnyömet” – nyilatkozta Mick Schumacher a leintés után.

„Éreztem, hogy a hátsó gumik kezdenek tönkremenni, ahogy szárad a pálya. Folyamatosan feszegetnem kellett a határokat, végül a legjobban jöttem ki ebből is” – tette hozzá a Prema német versenyzője. Mivel legnagyobb riválisának, Dan Ticktumnak nem sikerült jól a verseny, a hatodik helyről rajtolva mindössze a nyolcadik helyen végzett.

Ez azt is jelenti, hogy Schumacher megfordította az állást az összetettben, hárompontos hátrányból 18 egységnyi előnyt kovácsolt, ezzel az élre állt a pontversenyben. Vasárnap további két futammal folytatódik a küzdelem, végül októberben, Hockenheimben zárják a bajnokságot további három versennyel. Immáron Ticktum van győzelmi kényszerben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: