DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F2/F3

Norris aggódik a halo miatt

Lando Norris azon versenyzők közé tartozik, akik még nem próbálták ki az FIA új fejvédő eszközét. A fiatal brit idén lép fel az F2-be, ahol szintén bevezették az általa még ismeretlen halót.

A McLaren tartalékversenyzője már tesztelt F1-es autót - a nyáron a Hungararingen - de a halóhoz eddig még nem volt szerencséje. Valószínűleg ezzel nem lesz egyedül, de a brit pilóta aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy még nem próbálhatta ki az új eszközt.

Norris mégis reménykedik, hogy nem lesz annyira zavaró számára a halo, mivel nemrég az LMP2-es autók újdonságait is könnyen megszokta: „Remélhetőleg elég gyorsan fog menni. Az LMP2-ben zárt pilótafülkében kellett vezetnem, és ehhez kevés idő alatt tudtam alkalmazkodni. Bár ez még mindig nem a halo, mégis különbözik attól, amihez eddig hozzászoktam.”

 norris-aggodalmai-a-halo-miatt-2018



A 18 éves brit nem örül neki, hogy olyanokkal fog versenyezni, akiknek nem lesz teljesen új a halo: „Néhány pilóta vezetett már vele, talán nem olyan sokat az F2-ben és az F3-ban, de vannak olyanok, mint például Russell: ő a Mercedesben ült az új eszközzel. Néhány versenyző tehát kipróbálta már, de remélhetőleg ez nem nagy probléma.”

„Nem hiszem, hogy gond lenne vele úgy általában, de az Eau Rouge-on keresztül, vagy Budapesten, amikor megyünk felfelé az emelkedőn be a négyes kanyarba, ott okozhat problémát a kilátásban” - mutatott rá a McLaren tartalékversenyzője egy-egy kényelmetlen szituációra.

„Tehát ha például az Eau Rouge-ban vagyunk, aminek a tetején van sárga zászló, nem lesz egyszerű látni a jelzést, amíg oda nem érünk, és meglátjuk a dolgot. De őszintén szólva nem hiszem, hogy ez nagy problémát jelentene” - folytatta és zárta gondolatait Norris, aki sokakat már most Lewis Hamiltonra emlékeztet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: