DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Európai nagydíjak kerültek veszélybe 2020-ban

A Formula-1 vezérigazgatója szerint a jövő évi versenynaptár is 21 futamból fog állni, ám két új helyszín is érkezik, így két aktuálisnak ki kell kerülnie a körforgásból.

Európai F1-es nagydíjak jövője vált bizonytalanná 2020-as Formula-1-es naptár kialakítása során. Az már biztos, hogy a Vietnámi Nagydíjat jövő áprilisban Hanoi városában rendezik meg, emellett pedig jó eséllyel Zandvoorttal Hollandia is csatlakozik a száguldó cirkuszhoz. Chase Carey szerint ez sajnos azzal fog járni, hogy a meglévő pályák közül kettőnek át kell adnia a helyét az újonnan érkezőknek.

chase-carey-20191



"Hanoi beszállása mellett egy másik 2020-ban csatlakozó helyszínnel is elvi megállapodást kötöttünk. A jövő évi naptár hosszát még nem véglegesítettük, de arra számítunk, hogy az ideihez hasonlóan 21 versenyből fog állni. Ez természetesen azt jelenti, hogy nem tudjuk meghosszabbítani minden aktuális pályával a szerződést. Értékeljük a meglévő promóterekkel kialakított kapcsolatot, de úgy gondoljuk, hogy a rajongók és az üzlet szempontjából is fontos, hogy izgalmas helyszínekkel szolgáljunk" - nyilatkozta a vezérigazgató.

A crash.net beszámolója szerint a két bizonytalan jövőjű a barcelonai és a hockenheimi pálya, ugyanis mindkettőnek idén jár le a szerződése. Silverstone is hasonló cipőben jár, ám a legendás brit helyszín várhatóan benn tudja magát tartani az F1 körforgásában. 

Carey szerint 2020 után valamennyivel bővülhet a versenynaptár. "Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a keresletünk nagyobb, mint a kínálatunk, de ezt okosan kell kezelnünk."

A Hungaroring miatt még jó ideig nem kell aggódnunk, szeretett pályánk szerződése 2026-ig szól.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: