DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Most már cáfolja a Red Bull a plusz húsz lóerőt

Bár néhány napja még arról szóltak a sajtóhírek és a Red Bull főtanácsadójának nyilatkozata is, hogy a Honda húsz lóerővel erősebb motorral érkezik Bakuba, ez most egyértelmű cáfolatot kapott.

Bakuban veti be először idei második specifikációjú (Spec-2 névre hallgató) erőforrását a Honda, amit a Red Bull és a Toro Rosso is használatba vehet. Bár az első kiszivárgott hírek még egy komoly, húsz lóerős előrelépésről szóltak, ezt még maga, Dr Helmut Marko is megerősítette néhány napja.

A Honda hivatalos közleménye azonban egyáltalán nem említett konkrét számot, sőt, külön kiemelte, hogy a frissítés inkább a megbízhatóság javítását szolgálja, a teljesítmény terén csak apróbb javulás figyelhető majd meg. A hosszú bakui egyenes miatt az energiaitalosok sajnálhatják, hogy mégsem jött az a bizonyos húsz extra lóerő.

A Spec-2-es Honda-motor nem hoz húsz extra lóerőt, csak kevesebbet


„A húsz lóerős javulás, amit említettünk, nem állja meg a helyét, ennél kevesebb lesz. Ugyanakkor az erőforrást jóval hosszabban és erősebben használhatjuk anélkül, hogy a megbízhatóság megóvása érdekében különösebben vissza kéne vennünk a teljesítményből” – mutatott rá Marko az Auto Bild című lapnak adott interjúban.

Most egy ideig nem számolhat a Red Bull és a Toro Rosso újabb frissítéssel. „A következő motorfejlesztés a tervek szerint az évad közepénél érkezik” – tette hozzá a főtanácsadó. Max Verstappen egyébként egyáltalán nem bánja, hogy a Honda gyakrabban jelentkezik frissített motorverziókkal, mivel inkább vállalja a rajtbüntetéseket az év második felében, csak a fejlődés üteme gyorsuljon és mindig erősen nyomhassa neki a versenyhétvégéken.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: