DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ricciardo: Áttörést ért el a Renault

Nem éppen a legerősebben kezdte a szezont új csapatánál Daniel Ricciardo, ám legutóbb, Kínában már jobb teljesítményt nyújtott. Egy számára fontos szegmensben javult sokat a Renault.

Az elmúlt években a mezőny egyik legnagyobb előzőművészeként tartották számon Daniel Ricciardót a Red Bullnál, ám átigazolása után eleinte elég halványan szerepelt. Rettentően rövid féktávjairól vált híressé az ausztrál, de ezt a tudását a Kínai Nagydíjig nemigen kamatoztathatta, mert a Renault fékrendszere teljesen máshogy működött, mint amihez hozzászokott.

Sanghajban végre elkezdett visszatérni az önbizalma a rövid féktávoknál, a francia gyári istálló ugyanis olyan fejlesztésekkel jelentkezett, amely az ausztrál szája íze szerint alakult. „Úgy gondolom, a fékek terén jócskán behoztuk a lemaradást. Összességében, Kínában ez végre olyan terület volt, ahol nem szenvedtem, így nem panaszkodhatok” – ismertette álláspontját Ricciardo az Autosport szaklapban.

A Renault-nál is kezdi visszanyerni önbizalmát a féktávokon Daniel Ricciardo


„A Red Bullnál ez egyértelműen az egyik nagy erősségem volt, hogy előzésnél és az egykörös tempónál is magabiztosan, rövidet fékezhettem. Igyekszem semmit sem benne hagyni a köridőimben, de az első két, csalódást keltő futam után végre kezdem jobban érezni magam a Renault-nál.”

„Nem telt még el túl sok idő, egyértelműen pozitívan léptünk előre. Tisztában vagyok azzal, hogy még lesznek nehéz hétvégéink, de egyelőre örülök annak, amit elértünk és remélem, megragadjuk a lehetőséget és tovább építkezünk” – tekintett előre Ricciardo. Tovább javíthatja az ausztrál kedélyállapotát, hogy a Renault főtanácsadója szerint a franciák motorja hamarosan az egyik legjobb lesz, amint túllendülnek a megbízhatósági problémákon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: