DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ezért marad le a Haas a jó időmérő után

Idén is nagyon gyors autóval rendelkezik a Haas, ez azonban pontokban mégis csak mérsékelten jelentkezik. A legutóbbi két helyszínen alapvető gumikezelési gondokkal küszködtek és még nincs vége.

A barcelonai teszteken és Ausztráliában teljesen egyértelműen kiderült, hogy a Haas-Ferrari a középmezőnybeli riválisok fölé nőtt és ezzel bejelentkezett az összetett negyedik helyre. De a száguldó cirkuszban a szoros középmezőnyben semmire nem jelent garanciát, ha egy istálló az egyik helyszínen versenyképes, mivel a következő versenyhétvégén minden a visszájára fordulhat.

Az amerikai gárdánál így is történt. A szezonnyitón tökéletesen működtek az abroncsok, Bahreinben és Kínában azonban egyáltalán nem, a hosszú egyenes szakaszon ugyanis lehűltek a gumik és nem igazán tudták (az egykörös tempón kívül) a megfelelő hőmérsékleti tartományban tartani. Az időmérőn még ment, versenyen azonban nem, ezért mindkétszer visszafelé lépkedtek a rajthelyükhöz képest.

Megfelelő gumikezelés nélkül nem sokat ér a gyors autó


„A hosszú egyenesekben képtelenek vagyunk a legjobb működési tartományban tartani az abroncsok hőmérsékletét. De ez nem egyetlen apróság miatt történik így, hanem számos összetevő kombinációja okozza. Sok múlik a versenyautó dinamikáján, az aerocsomagon is” – idézi Günther Steiner csapatfőnököt a Motorsport.com.

Mihez kezd a problémával a csapat? „Elmegyünk a szélcsatornába és keresünk valamilyen módszert, amivel valahogy felmelegíthetjük a gumikat. A bahreini kudarc után ott maradtunk mi is két napot tesztelni a pályán és felismertük a problémát. Reagálni azonban nem tudtunk egyelőre rá, mivel szerdán véget ért a tesztelés.”

„Valahogy biztosan a végére járunk, de ebben a pillanatban sajnos még nem látjuk a megoldást. Amint rálelünk, el fogom mondani, hogyan csináltuk. Keményen fogunk dolgozni, hogy ezt a hibát kijavítsuk” – tette hozzá Steiner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: