DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Ricciardo: Mindkét autóval célba kellene érni

Daniel Ricciardo megszerezte első pontjait a Renault színeiben idén, de a csapat nem lehet maradéktalanul elégedett, mert csapattársa kiállt a futamból. Az ausztrál a futamát értékelte.

A Renault versenyzője a nagycsapatok pilótái mögött végzett a Kínai Nagydíjon, tehát kijelenthető, hogy a tavalyi évhez hasonlóan ismét kihozta a maximumot a hétvégéből. Igaz, akkor megnyerte a versenyt, most pedig a hetedik helyen végzett, de az erőviszonyokat nézve csak kiesések miatt kerülhetett volna előrébb.

Ez tehát az ausztrál számára az első futam, ahol célba tudott érni, és elmondta, hogy erre kell alapoznia a csapatnak: „Jó megszerezni az első pontokat és jó, hogy befejeztük a versenyt. Le fogjuk vonni ebből a következtetéseket, és építkezünk majd erre. Ennek ellenére még sok a tennivalónk, dolgoznunk kell azon, hogy mindkét autóval célba érjünk, és pontokat szerezzünk velük.”

 ricciardo-a-kinai-futamrol-2019



Nico Hülkenberg már nem volt ilyen szerencsés, kiesett, amiről Ricciardo úgy nyilatkozott, hogy legszívesebben nem is akarná tudni a futam alatt: „Sosem szeretem megtudni, ha kiáll a csapattársam, de mit tehetek. A legjobb, ha nem is tudok róla, mert olyankor akaratlanul is elkezdek aggódni.”

A Renault nem kezdte jól a szezont, de most valamelyest javítottak, és az látszik, hogy megvan bennük a potenciál, hogy idén is a konstruktőri negyedik helyért harcoljanak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: