DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Leclerc: Biztos volt valami oka a döntésnek

Charles Leclerc nem akart elhamarkodottan ítélkezni a Ferrari számára hátrányos taktikai döntéseiről a Kínai Nagydíj leintését követően, de azt elismerte, hogy a csapat érdeke került előtérbe a sajátjával szemben.

A Ferrari vitatható stratégiai döntése vált a Formula-1 1000. világbajnoki futamának legfőbb beszédtémájává. A csapat még a verseny első negyedében kérte meg a Sebastian Vettelt lerajtoló monacóit, hogy húzódjon félre a német elől, aki gyorsabbnak tűnt nála. Leclerc ezt meg is tette, ám ezt követően ő tapadt Vettelre, aki nem volt képes gyorsabb tempóra, a helycsere azonban az istálló újoncát végig a hátrányosabb taktikai vonalon tartotta a futam hátralévő részére.

leclerc_2



„Jól rajtoltam, de aztán az első etapunk elég zűrzavarosan alakult Sebbel, amit azt hiszem, mindenki láthatott a képernyőn” – kezdte nyilatkozatát Leclerc a Sky Sportsnak. „Még beszélnem kell a mérnökökkel, hogy átlássam a teljes képet, de biztos vagyok benne, hogy van valamilyen magyarázat a döntés mögött, amit meg fogok érteni. Amíg ez meg nem történik, nem akarok semmilyen meggondolatlan megjegyzést tenni.”

„Nem ment valami jó a versenyem, és az egész hétvégém sem úgy alakult, ahogy terveztem. Hátrányt jelentett, hogy nem volt tapasztalatom a hosszú etapokról, szóval összességében rosszul alakult ez a hétvége, de erősebben térünk vissza.”

Leclerc innentől eltolt taktikát kapott, azaz mindkét bokszkiállását az ideálisnál később ejthette meg, ami a gumikat gyorsan koptató sanghaji pályán elég nagy időveszteséggel járt. Az első kiállását követően alapos lemaradással az 5. helyre csúszott, Max Verstappen mögé, a másodiknál pedig azért tartották kint sokáig, hogy az őt friss gumikon utolérő Valtteri Bottast akadályozza – ez egy kör erejéig sikerült neki, de semmire nem ment vele a Ferrari, hiszen a csillagosok újabb kettős győzelmet zsebeltek be.

„A saját versenyemet tekintve korábban kellett volna kihajtanom a bokszba, de ha a csapat szemszögéből nézzük, akkor a helyes döntést hozták, ugyanis megpróbáltuk feltartani a Mercedest, hogy Seb felzárkózhasson rá – legalábbis azt hiszem, hogy ez volt a cél. Nem vált be, de legalább tettünk rá egy kísérletet” – értékelte a futam utolsó harmadának történéseit a monacói, akit az 5. helyen intettek le.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: