DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ricciardo: Jó lenne nyerni, de ez a realitás

A két renault-s közül ezúttal Daniel Ricciardo ért el előkelőbb helyezést az időmérő edzésen, így az ausztrál indulhat majd a hetedik helyről, aki szerint a realitás maximum egy hatodik hely.

Az idén eddig lezajlott három időmérő edzésen másodszor bizonyult gyorsabbnak csapattársánál Daniel Ricciardo. A negyedik sorból rajtolhat mindkét Renault, s bár az ausztrál szívesen megismételné tavalyi sikerét Kínában, a realitás talaján maradt.

Elképesztően jó látni, hogy mindkét autónk bekerült a Q3-ba. Megvolt a tempónk a harmadik sorhoz, de lemaradtunk róla. Az az igazság, hogy borzasztóan szoros a középmezőny, és sokan érezhették azt, hogy jó a tempójuk, de ha valahol csak egy tized is hiányzik, azt bizony keményen meg lehet érezni.”



„Ma sikerült végrehajtanom azt, amit elterveztem. Nagyon közel kerültünk Gaslyhoz is, de nem sikerült elcsípnünk. Örülök, hogy mindketten itt vagyunk a legjobb nyolcban. A Renault-nál nagyon keményen dolgoznak, és ha lesz türelmünk kivárni, akkor idővel jönnek majd a jó eredmények is.”

„Nagyszerű volna megismételni a tavalyi győzelmet, óriási verseny lenne, de az a realitás, hogy a 6-7-8. hely valamelyikén végezzünk, hiszen a többiek gyorsabbak nálunk. Többet akarunk, de ez a realitás.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: