DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Giovinazzi: A 2017-es hibám már a múlté

Tavalyelőtt beugróként már versenyzett Sanghajban az Alfa Romeo fiatal olasz pilótája, de nem őriz éppen szép emlékeket arról a hétvégéről. Úgy véli azonban, hogy most teljesen más a helyzet.

2017-ben egészen váratlanul kellett beugrania Antonio Giovinazzinak a nem túl acélos Sauber-Ferrariba a sérüléssel bajlódó Pascal Wehrlein helyére. Ausztráliában ez kirobbanóan jól sikerült, simán jutott az időmérő második szakaszába (pedig alig-alig vezette előtte az autót) és a versenyen is kiemelkedően jól ment, nem sok hiányzott a pontszerzéshez sem.

Kínában ismét helyettesítenie kellett a német pilótát, ám sokat ártott két héttel korábban szerzett hírnevének. Az esős időben először a kvalifikáción, majd a versenyen is vezetői hiba miatt törte rommá a Saubert, el is hallgattak azok a hangok, akik máris a Formula-1-be követelték. Szerencséjére azonban nem játszotta el teljesen a bizalmat, tavaly még nem jutott ugyan versenyzői üléshez, idén viszont az Alfa Romeo a teljes évre szerződtette Kimi Raikkönen mellé.

Giovinazzi két éve szombaton és vasárnap is ripityára tört egy autót


Eszébe jut még néha a két évvel ezelőtti dupla bakija? „Biztos voltam abban, hogy előjön ez a kérdés. Az időmérő edzésemet és a versenyemet is egy vízátfolyás tette tönkre, semmit nem tehettem. De úgy gondolom, ez mára csak a múlt. Természetesen nem volt éppen a legjobb hétvégém, de azzal is tapasztalatot gyűjtöttem, teljesen nem szabad feledni azt a két napot, de azt mondhatom, jobb versenyzővé váltam utána” – nyilatkozta Antonio Giovinazzi a racefans.com szakportálnak.

„Idén már két nagydíjat is teljesíthettem állandó pilótaként, előtte pedig végigvezettem a téli tesztet is, úgyhogy teljesen más szituációban vagyok. Őszintén szólva nagyon vártam ezt a kínai megmérettetést, Bahreinben már nagyon közel álltam a pontszerzéshez (11. lett), Sanghajban az első tíz közé akarok kerülni, hogy megszerezhessem első pontjaimat a Formula-1-ben” – tekintett előre az olasz, aki Melbourne-ben szinte az egész versenyt sérült autóval volt kénytelen lefutni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: