DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ezért szegült ellen Leclerc a Ferrari utasításának Bahreinben

A Ferrari pozíciója tartására szólította fel a versenyt majdnem megnyerő monacóit Bahreinben, aki ennek ellenére megelőzte csapattársát a futam korai szakaszában - a pilóta most elmagyarázta, miért tett így.

Charles Leclerc pole-pozícióból kezdhette a Bahreini Nagydíjat, de a rajtnál rögtön két helyet is visszacsúszott. A monacói azonban hamar tempóra talált, és nem csak Valtteri Bottast sikerült megelőznie, hanem csapattársát, Sebastian Vettelt is. Utóbbit a Ferrari utasítása ellenére, ugyanis azt az instrukciót kapta a bokszból, hogy két körig maradjon a német mögött – az ifjonc azonban nem teketóriázott, és az egyes kanyar külső évén – kanyarokkal az üzenet elhangzása után – faképnél hagyta a négyszeres világbajnokot.



A végül technikai hiba miatt harmadik helyen záró pilóta Kínában úgy vélekedett, hogy a szezonnyitón szót fogadott, amikor nem engedték előzni, Bahreinben azonban sokkal gyorsabbnak bizonyult Vettelnél, így nem tehetett mást. „Ahogyan Ausztráliában megmutattam, a csapat érdeke elsődleges számomra, a verseny ezen szakaszában viszont komoly tempóelőnnyel rendelkeztem. Az egyenesben ott volt a lehetőség, nem akartam kivárni mögötte – kihasználtam, biztonságos előzés volt.”

Sebastian Vettel hozzátette, egyáltalán nem lepte meg újdonsült csapattársa lépése: „Egyértelmű volt, hogy abban a pillanatban sokkal gyorsabb. A következő egyenesben visszaelőzhettem volna, de rájöttem, hogy ez neki is és nekem is időbe fog kerülni. Attól kezdve nagyon hosszú verseny várt rám, nem az én szám íze szerint alakultak a dolgok, és nem akartam belerondítani Charles vasárnapjába.”

A monacói hozzátette, a Bahreinben látottak ellenére egyáltalán nem változott kapcsolata csapattársával. „Végső soron le akarjuk győzni egymást, mint ahogyan az megszokott egy csapatnál. Szerintem remekül sikerült meghúzni a határvonalat azt illetően, hogy hogyan harcolunk egymással, és együtt dolgozunk azért, hogy a lehető legtöbbet ki tudjuk hozni az autóból – ez hihetetlenül fontos a csapat számára. Úgy gondolom, sikerült kompromisszumot kötnünk, és semmi sem változott közöttünk” – tette hozzá Leclerc, aki Nico Rosberg szerint problémát jelent a Ferrarinak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: