DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Emerson Fittipaldi rengeteget segít Pietrónak

A kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi unokája egyre közelebb kerül a Formula-1-hez. Pietro elismerte, hatalmas segítséget nyújt neki nagyapja, ugyanakkor nem szól bele a karrierjébe.

Az utóbbi években több tehetséges fiatal is feltűnt a száguldó cirkusz környékén, közülük jó néhányan már be is kerültek a Formula-1-be, van, akinek már sikerült is letennie a névjegyét. Ha csak az idei szezont nézzük, az újoncok közül Lando Norrisban már nem kételkednek a szakemberek, a Toro Rosso pedig felettébb elégedett Alexander Albonnal is. George Russell tudását sem kérdőjelezhetjük meg (elég a teszteken a Mercedesszel nyújtott teljesítményére és F2-es bajnoki címére gondolni), bár a Williamsszel számára egyelőre képtelenség igazán megmutatnia magát.

Közel került már a száguldó cirkuszhoz Pietro FIttipaldi is, aki másfél évvel ezelőtt a Formula V8 3,5 világsorozat bajnokaként vált ismertté, a tavalyi évben azonban egy WEC-versenyautóval balesetet szenvedett, eltört a lába, ez pedig a teljes szezonjára rányomta a bélyegét. Idén ismét jobban reflektorfénybe került, a Haas tesztpilótájaként már kétszer is tesztelhette a versenygépet (Barcelonában és a héten Bahreinben) és egyáltalán nem vallott szégyent.

Pietro tovább öregbítheti a Fittipaldi nevet a Formula-1-ben


Fittipaldi elismerte, nagy segítséget kap világhíres nagyapjától, Emerson Fittipalditól, a brazil legenda folyamatosan érdeklődő, minden fontos esemény után beszélnek telefonon, ugyanakkor hagyja, hogy az ifjú versenyző a maga útját járja. Amikor azonban segíteni tud, megteszi.

„A nagyapám óriási támogatást nyújt, amikor csak tud, tanácsokkal lát el. Egy-egy verseny, vagy tesztelés után mindig felhív. Igyekszik egészen közel lenni hozzám és átadni a tapasztalatait. Ugyanakkor azt akarja, hogy a saját utamat járjam és tanuljak a hibáimból” – nyilatkozta Pietro Fittipaldi a Motorsport-Total szaklapnak.

A brazilok kétszeres világbajnoka egyébként az IndyCarban is sikeressé vált, 1989-ben bajnoki címet szerzett, kétszer pedig az Indy 500-on is győzni tudott (1989 és 1993), jóval negyven felett is versenyképes volt, 1996-ban egy súlyos baleset után döntött úgy, hogy felhagy az autóversenyzéssel, 49 évesen. Több, mint egy évtizeden át tekerte a kormányt a tengerentúli sorozatban, rutinjával pedig próbálta segíteni unokáját.

„Tavaly, amikor az IndyCarban versenyeztem, akkor is próbálta megosztani velem a tapasztalatait azokról a pályáról, amiket korábbról ismert. Nagy segítségemre volt ez is” – fogalmazott Pietro Fittipaldi.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: