DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Norris sajnálja csapattársa balszerencséjét

Carlos Sainz önhibáján kívül egyik futamot sem tudta még befejezni idén, Lando Norris viszont reméli, hogy a spanyol pilóta jobb versenyeket fog futni a továbbiakban.

Annak ellenére, hogy Sainz hétvégéi nem alakultak jól, minden ok meglehet az örömre a wokingi alakulatnál. Lando Norris Bahreinben erőből tudott pontokat szerezni, és a tesztje után Fernando Alonso is elmondta, hogy minden téren fejlődött egykori csapata.

Lando Norris elárulta, mi lepte meg az utóbbi időben leginkább a McLarent: „Az időmérő és a versenyek közül határozottan ez volt az egyik legerősebb hosszú idő óta. Még van tennivalónk azért, hogy kiegyensúlyozottak lehessünk, és legyőzzük a középmezőnyt. Mindenestre a versenytempónk jobbnak tűnik, annak ellenére, hogy korábban a kvalifikációs tempónkat gondoltuk erősebbnek.”

„Az első két versenyemmel elégedett vagyok, bár Ausztrália sikerülhetett volna egy kicsit jobban, de úgy vélem, hogy Bahreinben egy kicsit javítottam” – folytatta elégedetten a fiatal brit.

 norris-sainz-balszerencsejerol-2019



A McLaren versenyzője sajnálja Sainzt: „Carlosban sokkal több lehetőség van, mint amit mutatott. A kvalifikáción már megmutatta mit tud, így azt is megérdemli, hogy pontokat szerezzen, és ott legyen (a versenyen is), ahol én. Könnyen mindketten pontokat szerezhettünk volna.”

„Nem tudom, hogy ezúttal balszerencsés volt, vagy mi történt, de Ausztráliában egyértelműen ez volt a helyzet. Nem érdemelte meg, hogy versenybalesetet szenvedjen. Biztos vagyok benne, hogy nem érzi jól magát, mivel nem tudta befejezni a két versenyt, amikből ellenkező esetben önbizalmat nyerhetett volna. Vissza fog térni, tudom, hogy így van.”

A kérdés, hogy a McLaren jó formája kitart-e a továbbiakban is, most mindenesetre remekül kezdtek az elmúlt évekhez képest.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: