DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Alonso reméli, tényleg segíthetett

A McLaren eredményes és hasznos tesztnapokat zárhatott Bahreinben, Carlos Sainzon és Lando Norrison kívül Fernando Alonsóval a volánnál. Szerdán sokat behoztak a korábbi hátrányból.

A Bahreini Nagydíjat követően egy kétnapos teszten a sivatagi helyszínen maradt a Formula-1-es mezőny nagy része. A McLaren a jelek szerint a tavalyi bukdácsolást végre kezdi maga mögött hagyni, mind Carlos Sainz, mind Lando Norris egyre inkább jól teljesít az új MCL-34-essel. Lando Norris egy remek hatodik helyezéssel jelentkezett a legutóbbi hétvégén és a csapat még sokkal több pontot is szerezhetett volna, de a verseny elején Max Verstappen oldalról nekiment Carlos Sainznak, a defekt miatt pedig rengeteg időt veszített a spanyol. Bár végül nem (csak) ezen múlott a nullázás, mivel váltóhiba miatt később egyébként is kiesett.

Carlos Sainz két fronton is helyt állt a tesztelésen, először a Pirellinek, majd a McLarennek gyűjtött adatokat. „Szerdán nem volt eső, végre normális tesztnapot teljesíthettünk, ami jól is sikerült a Pirelli különböző keverékein. Délután, az utolsó órában visszaültem a McLarenbe és sikeresen befejeztem a program utolsó részét, amit előtte nap az eső miatt nem tudtam.”

„Összességében pozitív és hasznos teszt volt ez számunkra. Értékes adatok sokaságát gyűjtöttük, amit ezután a gyárban kielemezhetnek. Most van néhány napunk feltölteni belső akkumulátorainkat, mielőtt jövő héten Kínába utazunk” – magyarázta Carlos Sainz.

A McLaren Alonso tapasztalatára is építhet idén


Norris is elégedett a tapasztaltakkal. „Mindent egybevetve pozitív tesztnapokon vagyunk túl, Carlos, Fernando és én is rengeteg adatot gyűjtöttünk a csapatnak. Tökéletesen teljesítettük az előre tervezett programot, számos kört pakoltunk az autóba. Remélhetőleg, sokat tanultunk ebből a két napból és a következő futamokon kihozhatjuk a maximumot a McLarenből” – így Lando Norris, aki vasárnap megszerezte pályafutása első F1-es pontjait.

Fernando Alonso fél év után tért vissza a wokingi gépbe. „Jó volt az elmúlt két napban visszaülni az autóba. Remélhetőleg a Pirellit és a csapatot is segíthettem a fejlesztésekben, mindkét nap nagyjából 70-70 kört sikerült megtennem. Mindig jó aktívnak lenni és Formula-1-es autót vezetni, ezzel figyelemmel kísérni a fejlesztéseket. Csak jókat mondhatok, boldog vagyok” – fogalmazott a kétszeres világbajnok spanyol.

Az istálló sportigazgatója szerint is minden rendben volt. „Szinte gond nélkül vittük végig a tervezett programot, termékeny napot zártunk, ezt 222 megtett körünk is alátámasztja. Bahreini utazásunk jól sikerült, most már Kínára összpontosítunk” – tette hozzá Gil de Ferran.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: