DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Verstappen a túlélésért küzdött Bahreinben

Továbbra is messze van az ideálistól a Red Bull autója, Max Verstappen az F1-es Bahreini Nagydíjon is csak szenvedett vele. Ennek ellenére meglepően sok pontot gyűjtött az első két versenyen.

Egy negyedik és egy harmadik helyezés Max Verstappen mérlege a Formula-1 2019-es szezonjának elején, pedig a Red Bull idei autójával eddig komolyan meggyűlt a baja. A fiatal holland már a szezonnyitón sem volt elégedett az RB15-ös viselkedésével, de a problémát a csapatnak azóta sem sikerült megoldania, így a helyzet javulását firtató kérdésre Verstappen a Bahreini Nagydíj leintését követően határozott nemmel válaszolt. 

 verstappen-action-bahrein1



„Egyáltalán nem, nagyon túlkormányzott volt. Egyetlen egy kör erejéig sem éreztem jónak. Csak a túlélésért küzdöttem, minden etapom arról szólt, hogy hazahozzam” – számolt be futamáról Verstappen, akinek már a szombati napon megpecsételődött a sorsa. „Az időmérőre megváltoztatott beállítások rontottak a helyzeten, azt követően pedig már nem lehetett belenyúlni, így a versenyen is ezekkel mentünk. A tapadás hiányával küzdöttem, végig a gumikkal foglalkoztam.”

A fiatal pilóta a küzdelmek ellenére két futam után a harmadik helyen áll az egyéni tabellán, megelőzve mindkét ferrarist, amitől rosszabb kezdést várt. „Több pontot szereztünk, mint amire számítottunk. Ebből kihoztuk a maximumot, de jobban kell teljesítenünk. Hosszú a bajnokság, mi pedig egy nehéz helyzetben vagyunk. Vigyáznunk kell, hogy ne veszítsünk túl sok pontot. Egyelőre nem történt ilyen, de javulnunk kell.”

A Red Bull csapatfőnöke a verseny leintését követően az erős szelet emlegette, mint nehezítő tényezőt. „Nem tudom, hogy a többiekhez képest mennyire, de hátrányba hozott minket. Sem az időmérőn, sem a futamon nem tudtuk kihozni a gumikból a maximumot. A pilótáink jól végezték a dolgukat, de a nyilatkozataikból átjön, hogy nem elégedettek” – tette hozzá Christian Horner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: