DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hülkenberg motorja biztonsági módba kapcsolt

Bár legalább negyedik erőnek szeretnék látni magukat a 2019-es szezonban, a Renault-nak Melbourne után egyelőre Szahírban sem jön össze ez a terv: Daniel Ricciardo a Q2-ben, Nico Hülkenberg pedig már a Q1-ben elvérzett.

A Renault bahreini időmérőjét a legpontosabb, és alighanem a legfájóbb módon a csapat sportigazgatója, Alan Permane foglalta össze: „Számos különböző problémával szembesültünk, amelyek mind komoly teljesítményvesztéssel jártak. A legnagyobb árat a motorvezérlés meghibásodásáért fizettük, amely szinte egy teljes körön át biztonsági üzemmódba kapcsolta az erőforrást.”

bahrain-pentek-152



A pilóták közül Hülkenberg lehet a bosszúsabb, aki a szabadedzések során az élmezőny mögötti legagilisebb pilótának mutatkozott, ám a fent leírt probléma az ő autóját találta meg, így csak a 17. rajthely lett az övé.

„Sajnos a lehető legrosszabb pillanatokban történtek az autó meghibásodásai. Komoly teljesítményt veszítettem, és olyan rövid idő alatt esélytelen volt, hogy bármit is kijavítsunk” – panaszkodott a német. „A hétvége során ezt megelőzően végig jól éreztem magam az autóban, ezért nagy kár, hogy lemaradtunk az első tíz rajthelyről.”

Daniel Ricciardo sem lehet azért olyan sokkal boldogabb: a Q3-as részvételről ezúttal is lemaradt, még ha csak 17 ezredmásodpercen is múlt ez a középső szakasz végén közte és Kimi Raikkönen között.

„Semmiképpen nem mondhatjuk, hogy tökéletesen alakult volna az időmérőnk, de legalább javultunk ahhoz, képest, ahol a hétvége korábbi szakaszában álltunk. Végül a pénteken vártnál közelebb kerültünk a Q3-hoz. Szóval ott vagyunk a sűrűjében, és tudjuk, hogy még dolgoznunk kell bizonyos területeken. Én magam még mindig próbálom elsajátítani az autó fortélyait, de minden alkalommal, amikor beülök, egy lépéssel közelebb kerülök ehhez” – mondta az időmérőt a 11. helyen záró ausztrál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: