DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hakkinen: Bottas az igazán nagyok közé kerülhet

A kétszeres világbajnok finn úgy gondolja, újjászületett honfitársa rendelkezik azzal a tehetséggel, amivel a legjobbak között a helye. Ausztráliában pszichológiailag is erősnek mutatkozott.

Mika Hakkinen pályafutása úgyszintén nagyon nehezen akart egyenesbe kerülni a kilencvenes években. A Lotusnál töltött éveket követően 1993 utolsó három versenyhétvégéjén végre a McLarennél is bemutatkozhatott Ayrton Senna oldalán és egyáltalán nem is vallott szégyent. Ennek ellenére az első futamgyőzelmét mindössze 7. szezonjának legvégén sikerült megszereznie, utána azonban nem volt megállás, két világbajnoki címet zsebelt be.

Valtteri Bottas tavaly egészen pocsék évadot teljesített, (különböző okokból kifolyólag) futamgyőzelem nélkül zárt, miközben csapattársa, Lewis Hamilton tizenegy sikerrel simán húzta be a világbajnoki címet. Senki nem számított ekkora feltámadásra, mint amit Melbourne-ben láthattunk. De Hakkinen számára nem csak a teljesítményével, hanem a hozzáállásával is nagy örömet okozott honfitársa.

Hakkinen nem kételkedik Bottas óriási tehetségében


„Bár új versenymérnöke, Riccardo Musconi azt kérte tőle, vegyen vissza és menjen biztzosra, Valtteri világosan megmondta a csapatrádión, hogy nagyon akarja a leggyorsabb körért járó extra pontot. Meg is kaparintotta. A többi rivális is megpróbálkozott ezzel, de Valtteri szerezte meg, ez még egy pszichológiai löketet jelent neki” – idézi Hakkinent az Unibet.

„Jó volt hallani azt a rövid rádióüzenetet is, amit a verseny után mondott. Tudatában van annak, hogy megvan a kellő tehetsége, saját magára összpontosít. Nagyon erősen kezdte a szezont és a kritikusaitól érkező negatív energia egy erős szellemi beállítottságot hozott elő belőle.”

„Néha sokkal hosszabb ideig tart elérni a céljainkat a Formula-1-ben, mint sokan gondolnák. Nekem hét évig kellett várnom, mire megnyertem első versenyemet, ez pedig éppen Valtteri hetedik szezonja” – mutatott rá a hasonlóságra Hakkinen. Bár Bottas 2017-ben már nyert három futamot, az idei évben kíváncsian várhatjuk, hogy a többi helyszínen is képes lesz-e legyőzni Lewis Hamiltont, illetve mennyire vetné vissza, ha esetleg valamilyen csapatutasítást kapna feletteseitől, hogy segítse csapattársát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: