DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Valtteri Bottas mindent vitt Ausztráliában!

Egy tükörsima időmérő után, amely során a Mercedes agyonverte a mezőnyt, a 2019-es szezonnyitón, az Ausztrál Nagydíjon a Ferrari és a többi üldöző legalább a futamon szeretett volna javítani. Nem sikerült.

A szezonnyitó 2019-es futam, az Ausztrál Nagydíj időmérőjén viszonylag egyszerű volt a képlet: volt a Mercedes és voltak a többiek. A pole-pozíciós Lewis Hamiltonhoz még közel is csak a csapattárs Valtteri Bottas tudott kerülni, a harmadik rajtkockát megszerző Sebastian Vettel hátránya már hét tized volt, Verstappen, Leclerc és a többiek lemaradása pedig még ennél is nagyobb volt.

A verseny ezek után szintén a Mercedesnek állt, főleg azután, hogy a rajtot is nagyon magabiztosan abszolválták, igaz, talán némileg váratlanul Valtteri Bottas volt a két csapattárs közül előrébb. Vettel az első métereken átélt néhány meredek pillanatot, végül aztán meg tudta tartani egyrészt Max Verstappennel, másrészt a csapattárs Charles Leclerc-rel szemben a harmadik helyét. Leclerc egyébként néhány pillanatig bepróbálkozott Vettel mellett is, ám végül a rázókőre, majd a műfűre került, így vissza kellett sorolnia, ráadásul így Verstappen ellen sem volt esélye.

2019ausric



Jól rajtolt a két Haas, Kevin Magnussen és Romain Grosjean be tudtak sorolni a hatodik-hetedik helyre. A rajt egyik legnagyobb vesztese Daniel Ricciardo volt, az ausztrál Renault-s rögtön az első métereken elhagyta az első szárnyát, miután leszaladt a pályáról, így pedig rögtön az elején leírta az esélyeit. Ki kellett látogatnia az ezer sebből vérző Williamsben Robert Kubicának is a bokszba, ezen kívül egyébként egy viszonylag sima rajtot láthattunk.

A McLaren egyik új igazolása, Carlos Sainz versenye mindössze 11 körig tartott, a spanyolnak nagyon hamar ki kellett tehát szállnia füstölgő McLarenjéből.

Az élen Bottas némi meglepetésre talán, de fokozatosan el tudott húzni az élen csapattársától, az élmezőnyben pedig konzerválódni látszódtak az erőviszonyok Bottasszal, Hamiltonnal, Vettellel, Verstappennel és Leclerc-rel. Az első kerékcserék során Bottas tulajdon csapattársához képest is jóval tovább kint tudott maradni a pályán, így a verseny felénél már 10 másodperc felett volt a finn előnye. Az utolsó ember, aki az élmezőnyből letudta bokszkiállását, Leclerc volt, de különösebbet nem tudott nyerni a taktikai különbségből adódóan sem.

Az első érdemi változás az élmezőnyben a 31. körben történt, amikor Verstappen egy bevállalós előzéssel elment Sebastian Vettel mellett, így a Ferrari az erősorrendet tekintve a harmadik helyre szorult a Mercedes és a Red Bull mögé. Rögtön a Verstappen-Vettel manővert követően meglett a következő kiesőnk is a futamon, miután Romain Grosjeannak saját elmondása szerint problémái adódtak a bal első felfüggesztéssel - a visszajátszást nézve úgy tűnt, 2018-hoz hasonlóan idén is rosszul rögzítették a bal első kereket. Grosjean kiesésével egy időben Daniel Ricciardo is kiállt a versenyből, csapata ugyanis kihívta az ausztrált a bokszba, és úgy döntött, nincs értelme erőltetni az Ausztrál Nagydíjat az ő szempontjukból.

Miután Verstappen leküzdötte Vettelt, Hamilton után tudott eredni, ugyanis a vb-címvédőnek problémái akadtak a tapadással, ezzel pedig folyamatosan szakadt le az éllovas finn csapattársáról, és elindult a tabellán egyre hátrébb, Verstappenék felé.

35 kör után már csak Pierre Gasly nem volt kint a bokszban, így miután mindenki megvolt ezzel, azt láthattuk, hogy Bottas előnye már 20 másodperce Hamiltonnal szemben, akinek viszont voltak nagyobb problémái is Verstappen képében. Vettel és Leclerc reménytelenül le voltak maradva a negyedik-ötödik helyen a két Ferrariban, Pierre Gasly pedig csak annak köszönhetően tudott ott lenni az élmezőnyben, hogy nagyon későre időzítették az ő kiállását.

kvjatgasly

Pierre Gasly kiállása után a pontszerzők közül kiszorult, ráadásul beragadt a fiókcsapat Toro Rosso autóját hajtó Danyiil Kvjat mögé, és körökön keresztül nem is tudta megelőzni az oroszt.

Az utolsó bő tíz körre, bár előzési pozícióban még nem volt, ígéretes helyzetből futhatott neki Verstappen Hamiltonnal szemben, itt akár egy komoly csata is kinézhetett a két nagyágyú között. A két Ferrari légüres térben autózott, esélytelenül bármilyen komolyabb eredményre a 4-5. helynél, mögöttük pedig a top 10-be a nagy csapatokon kívül ekkor még Magnussen (Haas), Hülkenberg (Renault), Raikkönen (Alfa), Stroll (Racing Point), illetve Kvjat (Toro Rosso) fértek be.

Ha az élmezőnyben nem is feltétlenül, hátrébb egy ígéretes vonat állt össze, benne csatalehetőségekkel a hetedik Hülkenberggel kezdődően, és a 11. Gaslyval bezárólag. A vonatot a két végén kívül Raikkönen, Stroll és Kvjat alkották. Valamivel előrébb Verstappen úgy tudott közel maradni Hamiltonhoz, hogy még a pályát is elhagyta egy alkalommal, mögöttük pedig Leclerc érte utol a csapattárs Sebastian Vettelt.

Bottasnak a leintésig már azon is volt ideje gondolkozni versenymérnökével, hogy bevállaljon-e a leggyorsabb körért egy extra kiállást, vagy az adott autóval-adott gumikkal próbálja meg megszerezni a huszonhatodik pontot is. A finn végül nagyon magabiztos győzelmet aratott, mögötte pedig, bár Verstappen megizzasztotta, Hamilton végül befutott másodikként. A Ferrarinak csak a 4-5. hely jutott Vettellel és Leclerc-rel, mögöttük pedig Hülkenberg, Raikkönen, Stroll és Kvjat tudtak pontot szerezni.

A pontos végeredmény:

2019F1Aus

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: