DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Red Bull: Ez hülye hiba volt

Beismerte baklövését az energiaitalos csapat, Pierre Gasly nem tehetett arról, hogy kiesett az Ausztrál Nagydíj időmérőjének első szakaszában. Holnap ő lehet az, aki a legnagyobb show-t csinálja.

Kiábrándítóan alakult Pierre Gasly első időmérő edzése a Red Bullnál – a Toro Rossótól tavaly év végén felhozott pilóta a csapat hibájából fakadóan már a kvalifikáció első szakaszában búcsúzni kényszerült, így mindössze a tizenhetedik helyről várja a vasárnapi rajtot, miközben csapattársa, Max Verstappen a negyedik helyet szerezte meg. A francia pilótában megvolt a top 10-es eredmény, első körével – csapattársa mögött mindössze 0,144 másodperccel - a nyolcadik helyre került, ám olyan gyorsan javult a pálya állapota, hogy a mögötte érkezők egyre lejjebb taszították őt, miközben Verstappen továbbjutó helyen maradt.

 gasly-ausztralia-portre1



A kiesés kivédhető lett volna, ám a Red Bull a Q1-et az előzetes tervek szerint egyetlen szett gumival akarta teljesíteni, így mire észbe kaptak, már késő volt reagálni. Helmut Marko nem színezte a helyzetet, azonnal elismerte a csapat baklövését. „Hülye hiba a stratégáinktól, amiért elnézést kell kérnünk tőle” – fogalmazott az osztrák.

Christian Horner csapatfőnök ettől kissé diplomatikusabban magyarázta a helyzetet. Verstappen is ugyanezen stratégián volt, ám az ő második gyors köre erősebbre sikerült, így juthatott tovább. „Sajnos [Gasly] második köre nem lett erősebb, így Max elhúzott. Abban bíztunk, hogy azzal az egy szettel továbbjut, de sajnos ez nem történt meg. Utólag könnyű belátni, hogy fel kellett volna tennünk egy újabbat. Nagyon szoros a mezőny, az első időmérőjén frusztráló számára a helyzet, de biztos vagyok benne, hogy holnap erős versenye lesz.”

Bár a Gasly és a Red Bull érzelmei teljesen érthetőek, nézői szempontból egyáltalán nem járunk rosszul azzal, hogy az élmezőny egyik tagja a mezőny végéről várja a vasárnapi rajtot.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: