DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Az Alfa akár nagy meglepetést is okozhat

Rengeteg rajongó kívánja idén az Alfa Romeo sikerét, immáron Kimi Raikkönennel a volánnál. Közéjük tartozik Mika Hakkinen és Pedro de la Rosa is és az eddig látottak alapján erre van is esély.

Másfél-két évvel ezelőtt az akkor még Sauber néven futó istálló a sereghajtó pozícióban tengődött, bár a későbbi feltámadás és látványos fejlődés alapjait éppen 2017-ben rakták le. Akkor már megtehették, mert addigra pénzügyileg stabil helyzetbe kerültek, amin az Alfa Romeo (és ezzel együtt a Ferrari) komoly támogatása még tovább javított.

Hinwilben óriási fejlődésen ment keresztül a gárda a tavalyi év során, az év eleji botladozást követően az évad közepére – leginkább Charles Leclerc vezérletével – stabil középcsapattá érett az Alfa Romeo, amiben nem kevés szerepe van a bivalyerős Ferrari-motornak. További reményekre ad okot, hogy a 39 évesen is ereje teljében levő, erős motivációval rendelkező Kimi Raikkönen lett az istálló vezérpilótája, aki szeretné megismételni korábbi, Lotusnál elért sikereit.

Abszolút bizakodó a szereplést illetően a kétszeres finn világbajnok, Mika Hakkinen is. „Nagy lehetőség előtt áll Alfa Romeo a Formula-1-ben. Már az is magával hoz egyfajta karizmát, amikor régi, hagyományokkal rendelkező márkák térnek vissza. Úgy gondolom, már ezzel is rengeteg új rajongót szereztek maguknak.”

Hakkinen és de la Rosa is számol az Alfa Romeóval


„Az autó jól láthatóan különbözik az összes többitől és itt nem feltétlenül a festésről és az új névről beszélek. A tervezésben eltértek az átlagtól, sokan azt gondolták, hogy ez nem lesz rendben. Általában az ember nem akarja, hogy koncepciója radikálisan eltérjen a többi csapatétól. Ugyanakkor azonnal, a teszt kezdetétől remek teljesítménnyel jelentkeztek nap mint nap, eddig úgy néz ki, nagyon jól alkalmazkodtak az új szabályokhoz” – dicsérte az Alfa Romeót Hakkinen.

A svájciaknál 2010 és 2011 között tizennégy alkalommal rajthoz álló Pedro de la Rosa is alaposan megdicsérte a C38-ast. „Az Alfa Romeo és a Toro Rosso designja nagyon merész, de működése a Red Bulléhoz és a Mercedeséhez hasonló. Igenis számításba kell vennünk már az Alfa Romeót is. Nagyon tetszett, hogy a kanyarokban mennyire stabilnak tűnik az új autójuk. Amikor gázt adtak a pilóták, az autó fara egyáltalán nem akart kitörni. Többek között a hetes kanyarban tett rám kitűnő benyomást a gép” – fogalmazott a korábban az F1-ben versenyző spanyol pilóta.

Nem csak az Alfa tetszett de la Rosának, hanem egy másik korábbi munkaadója, a McLaren is. „Az új McLaren szintén nagyon jónak tűnik. Boldog vagyok, hogy azt láthattam hogy a fejlesztett versenyautó minden tesztnapon egyre jobb lett” – tette hozzá de la Rosa.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: