DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Brawn: Leclerc nem győzheti le Vettelt

A Ferrarinál Sebastian Vettel mellett idén már nem Kimi Raikkönen, hanem Charles Leclerc fog szerepelni. Ross Brawn szerint nem lesz könnyű legyőznie az ifjú tehetségnek a négyszeres világbajnokot.

A maranellóiaknál korábban kijelentették, hogy igazából ez nem is cél: Sebastian Vettel fog előnyt élvezni a csapatnál, ha olyan szituáció alakul ki, ő lesz majd az elsőszámú pilóta. Leclerc elmondta, nem zavarja ez első évében, de nem kell mindig így lennie.

Ross Brawn a következőt gondolja kettejük erejéről: „Őszintén szólva meglepődnék rajta, Sebastian nagyon jó. Ha egy kicsit megzavarja, azt a csapatnak kezelnie kell, nem szükséges, hogy Charles legyőzze őt, de tény, hogy összezavarhatja.”

A Liberty Media vezetője szerint a Ferrari a lehető legjobb embert igazolta le a fiatal tehetségek közül: „Úgy gondolom, hogy elsőszámú ebben a tekintetben. Nagyon jó első éve volt, most már pedig egy élcsapatnál van. Beszéltem néhány emberrel, akiket ismerek a Ferrarinál, és le voltak nyűgözve a hozzáállásától és magatartásától.”

brawn-leclerc-nem-gyozheti-le-vettelt



Brawn az olaszok 2018-as nehéz helyzetéről is megemlékezett: „A csapat egy kicsit zavart volt tavaly Sergio (Marchionne) halála miatt, és akadt egy kis összetűzés Maurizio és Mattia között is. Nem mondható simának emiatt, így nem volt egy nyugodt légkör tavaly náluk.”

„Bár jó autót építettek és olykor rosszak voltak, ha valaki le akarja győzni Lewis Hamiltont és a Mercedes, annak mindenben a csúcson kell teljesítenie. De úgy érzem, az idei év erősebb lesz számukra” – jósolt szebb jövőt a brit szakember egykori csapatának.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: