DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Apja Verstappen legjobb szezonját jósolja

Bár az általános közvélekedés szerint elég kétarcú volt Max Verstappen 2018-as szezonja, apja, Jos szerint csak a külvilág kreálta a problémákat. Idénre az eddigi legeredményesebb évet vizionálja fiának a Honda-motorral.

Még ha minden futamra már nem is kíséri el, továbbra is Jos Verstappen a Red Bull fiatal sztárjának egyik legfőbb támasza és tanácsadója. Persze az apa tisztában van vele, hogy leginkább már csak élettapasztalatával jár fia előtt, hiszen Max az F1-es sikereit már rég felülmúlta, és az idei szezon végére már 102 nagydíjrajttal rendelkezhet, amivel szinte kiegyenlít az F1-ben eltöltött egy évtizede során 107-ig jutó apjával.

„Továbbra is elképesztően fiatal, és még mindig fiatalabb, mint amikor én kezdtem. De közeledik a 100. nagydíjához, szóval azt hiszem, most már nevezhetjük tapasztalt fiatal tehetségnek” – mondta Jos Verstappen a fia honlapján megjelent interjúban.

„Nem kell mindig ott lennem mellette, hogy megmondjam neki, mit csináljon, hiszen jobban tudja ő ezt nálam. Csak apróságokban szoktam segíteni. Nem azt mondom el neki, hogy mit tegyen, hanem hogy én hogyan látom a dolgokat, ez pedig bőven elég.”

EasyCapture1_3



Max Verstappen az előző évet sem úszta meg a nyilvánosság felől rá zúduló kritikák nélkül, különösen a szezon első harmadában támadták őt sokan, miután több riválisával is összeütközött az első futamokon. A monacói hibája után azonban fordulat állt be a szezonjában, és hamarosan a Lewis Hamilton mögötti legstabilabb pontszerzővé vált. Apja méltatja a teljesítményét, s szerinte az év eleji kritikák sem voltak megalapozottak.

„Mindent megbeszélek vele, akkor is, amikor nehéz pillanatokon megy keresztül. Nem hiszem, hogy bármit is rosszul csinált volna [a szezon kezdetén], sokkal inkább a külvilág akart mindenben problémát látni. Talán a Monaco utáni beszélgetésünk kicsit kemény volt, de ismerve, hogy mennyire összeszedte magát utána, az is kellett” – mondta.

„Azt követően tényleg nagyon erősen szerepelt, viszont az eredményességhez mindig kockázatot is kellett vállalnia, ha pedig egy versenyző kockáztat, bármi megtörténhet. Ezért nagy segítség, ha az ember az első sorból rajtolhat, akkor kevesebb rizikóra van szükség. De jól szerepelt, amikor pedig előzésre kerül a sor, ő a legjobb.”

Bár a Red Bullnál eltöltött közel három teljes év után a Verstappen família már nagyon bízik az áttörésben és az alkalmi győzelmek helyett a bajnoki esélyben, a csapat motorváltása miatt Jos Verstappen is belátja, hogy talán még nem 2019-ben fog eljönni ennek az ideje.

„Nehéz megmondani. A cél persze a világbajnoki cím, de realistának kell maradnunk, hiszen ez lesz az első éve a Hondával. Azt mondanám, hogy sikeres szezonra tekinthetünk vissza, ha a bajnokságot az első három hely valamelyikén zárja, és szerez néhány futamgyőzelmet” – fejtette ki elvárásait az apa, ami így is fiának legjobb szezonja lenne, hiszen eddig a tavaly év végi negyedik hely jelenti számára a csúcsot.

„Persze a megfelelő időben kell ülni a megfelelő autóban, de most jó helyen vagyunk. Pozitívan kezdődött a Honda és a Red Bull közös kalandja, és már nagyon várjuk a folytatást. Amint megszerezzük az első győzelmet a Hondával, Japán életre kel. Nagyon remélem, hogy a nehéz idők után jóra fordul a sorsuk és megkapják azt, amiért jöttek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: