DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Pirellit meglepte az idei autók sebessége

A Pirelli igazgatója, Mario Isola elmondta, hogy meglepte őket a 2019-es autók sebessége Barcelonában. Vettel majdnem egy másodperccel volt gyorsabb, mint tavaly ilyenkor.

A nyolcnapos, kéthetes barcelonai tesztnapok során előzetesen mindenki arra számított, hogy az autók másfél-két másodpercet fognak lassulni a 2018-as elődjeikhez képest, hiszen az új aerodinamikai szabályok miatt nagyobb lett az autók légellenállása.

Ennek ellenére Sebastian Vettel egy 1:16,221-es idővel megfutotta a két hét leggyorsabb körét, ami 961 ezredmásodperccel gyorsabb, mint a 2018-as idő, melyet szintén a német futott. Persze az is lehet, hogy a tavaly újraaszfaltozott barcelonai pálya felülete mostanra alkalmasabb lett a versenyzésre, illetve azt sem feledjük, hogy a tavalyi tesztek során sokkal hűvösebb volt Spanyolországban, még a hó is esett.

A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko már januárban elhintette, hogy hiába a változások az első szárnyon, ők már elérték ugyanazt a szintű tapadást, amellyel a 2018-as autó rendelkezett. Mindez rendkívül meglepte a Pirelli embereit.



„Ami leginkább meglepő, az az, hogy az autók már az év ezen szakaszában ennyire gyorsak, gyorsabbak, mint tavaly ilyenkor, annak ellenére is, hogy 10 kg-mal nehezebbek. Nyolc produktív napon vagyunk túl, amikor is a csapatok meglehetősen jó körülmények között gyakorolhattak, ugyanakkor azt a hőmérsékleti tartományt még így sem tudtuk elérni, amit a szezon közben fognak tapasztalni” – olvasható a The Checkered Flag oldalán.

„Elégedettek vagyunk az öt gumikeverékünkkel is, mind úgy működik, ahogyan arra számítottunk, igaz, a leglágyabb nem nagyon fekszik a barcelonai pályára. Ahogyan az lenni szokott, a csapatok a második hét során több keveréket próbáltak ki, és a hűvösebb időben tapasztaltunk némi szemcsésedést, ami melegebb időjárás esetén alighanem megszűnik majd. Hólyagosodásnak pedig nyoma sem volt.”

„Egyelőre nehéz pontosan megmondani a gumik kopási jellemzőit, hiszen ezek a körülmények közel sem voltak olyanok, mint amire például Ausztráliában számíthatunk. Jelenleg nagyjából hat-hét tizedes különbség lehetett az abroncsok között Barcelonában, ami egy hosszabb pályán, melegebb körülmények között akár 0,9 másodperc is lehet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: