DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Perez szerint idén jobb lesz az F1

Több párharcra, így eseménydúsabb F1-es versenyekre számít a Racing Point pilótája, aki szerint az új aerodinamikai szabályok jótékony hatással lesznek a sorozat 2019-es szezonjára.

Pozitívan nyilatkozott a Formula-1 2019-es aerodinamikai szabályairól Sergio Perez, a sorozat mexikói pilótája. Vannak, akik szerint az előzések megkönnyítését megcélzó új előírások semmivel sem eredményeznek majd jobb versenyeket, a 29 éves versenyző nem közéjük, hanem a változtatások támogatói közé állt be. Az előszezoni teszten szerzett tapasztalatai alapján egyértelművé vált számára, hogy könnyebb lett a szélárnyékban való autózás.

perez-teszt-barcelona1



„Tényleg érezhető, hogy kevesebb leszorítóerőt veszítünk, szóval ennyi alapján azt mondanám, hogy a Formula-1 kiváló munkát végzett a szabályokkal. Élesben majd Melbourne-ben, mezőnyben autózva látjuk meg, pontosan milyen hatásuk van, de nagyon remélem, hogy jobb lesz a show” – fogalmazta meg a szurkolók kívánságát.

Perez első benyomásai alapján a hátsó szárny nyitásához szükséges egy másodpercen belül is könnyebb lesz autózniuk, ami több akciót eredményezhet a futamokon. „Szerintem az előzéshez szükséges deltaidő is jelentősen kevesebb lesz, hiszen könnyebb követni a másikat és kihasználni a DRS hatását. Bízom benne, hogy mind a rajongók, mind a pilóták számára élvezetesebbek lesznek a versenyek.”

Az F1 idei aerodinamikai módosításaival leegyszerűsítették az első fékhűtéseket, a barge boardnak nevezett oldalsó légterelőket, és az első-hátsó légterelőket is. Utóbbi két elem méretét eközben megnövelték, valamint nagyobb nyitást engedélyeztek a DRS-nek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: