DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Red Bull hosszú távon számol a Hondával

Tizenkét év után váltott motorszállítót az energiaitalos istálló. Tavaly nyáron ezzel meglepetést okozott a gárda, pedig a csapatfőnök szerint az adatok alapján egyértelmű volt a döntés, ami hosszú távú.

Nem egészen egyformán kommunikál a bikák vezetősége, amióta eldöntötték, hogy a japán gyártóval lépnek szövetségre. Gyári csapatként vágnak neki a 2019-es világbajnokságnak, fennállásuk során először. Dr. Helmut Marko főtanácsadó szerint már idén is világbajnoki esélyesek lehetnek, annyira jó az új Honda-motor, de minimum a futamgyőzelmeket tűzik ki célul.

Sokkal visszafogottabban fogalmaz Christian Horner csapatfőnök, aki szerint kiváló perspektívák nyíltak az istálló előtt, de nem igazán rövid távon számol azzal, hogy a győztesek közé kerülnek. Türelmesen kivárják, amíg a projekt beérik, hogy aztán learathassák a gyümölcsét. Igaz, amit eddig Barcelonában nyújt az új Honda-erőforrás, az csak dicséretet érdemel.

„Kétségtelen, hogy óriási esélyek nyíltak meg előttünk, tizenkét éve először fordult elő, hogy motorszállítót váltottunk. Rómát sem egy nap alatt építették fel, úgy készülünk, hogy az évad során folyamatosan fejlődünk és leszünk egyre jobbak és jobbak. A célkitűzésünk most úgy néz ki, hogy a projekt 2-3 év alatt hoz igazi eredményt” – nyilatkozta Christian Horner a grandprix247.com szakportálon.

A Red Bull türelmes lesz és hosszú távon számol a fejlődő Hondával


„A Ferrarihoz és a Mercedeshez képest meglevő hátrányunkkal tisztában vagyunk az utóbbi években. Vannak olyan pályák, amik fekszenek nekünk és vannak olyanok, amik nem. Az a célunk, hogy minden típusú aszfaltcsíkon egyenletesen jól teljesítsünk.”

„Tartani lehetett attól, hogy a japánokkal való együttműködés nem lesz éppen sima ügy, ahogy azt a McLarennél láthattuk. A Red Bullnál viszont egyelőre ilyenről szó sincs. „A Hondával való szövetségünk az őszinteségen alapul, amihez hatalmas adag szenvedély és lelkesedés is párosul.”

„Az egyik legfontosabb döntést 2017-ben hoztuk meg, amikor a Toro Rosso és a Honda eldöntötte, hogy együttműködik. Stratégiailag ez kulcsfontosságú lépés volt, mivel a 2018-as szezon során kiismertük a Hondát és sokkal könnyebben tudtuk ezek ismeretében megtervezni a sebességváltót, könnyű volt összecsiszolni a különböző komponenseket.”

„Az évad során láthattuk, milyen ütemben fejlődik a japán erőforrás, így amikor év közben eldöntöttük, hogy Hondára váltunk, az elhatározás egyhangú volt részünkről. A végén az eredmények fognak számítani, versenyeket és világbajnokságokat nyerni a Honda-motor segítségével, legyőzni a Ferrarit és a Mercedest” – vázolta fel Horner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: