DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Nincs nyomás a Hondán a Red Bull miatt

A tavalyi évhez képest nagy változások történtek idén a japán motorgyártóval: egy csapat helyett már kettővel kell együtt dolgozniuk, de nem érzik, hogy nagyobb teher lenne rajtuk Hornerék miatt.

2015-ben és az azt követő években, amikor a Honda a McLarennel lépett megállapodásra, óriási teher került a japánok vállára. A wokingiak nagy elvárásokat állítottak eléjük, és nem egyszer hibáztatták őket a gyenge teljesítményért és a motorhibákért. A tavalyi szezontól kezdve azonban megszakadt a kapcsolat a McLarennel, és a Honda a Toro Rossóval állapodott meg. Akadt még néhányszor gond a motorral, de a faenzaiak olykor kiugró eredményeket értek el, ami a Red Bullt is meggyőzte arról, hogy meg kell állapodniuk a Hondával. 

Toyoharu Tanabe, a japánok főnöke fantasztikusra értékelte az első négy tesztnapot, és a legfontosabb számára az, hogy a Red Bullnak is hasonló igényekkel lépett fel, mint a már megszokott Toro Rosso: „Őszintén szólva nem változott a helyzet. Az elmúlt évben a gyártónk a Toro Rossóval működött együtt, de szerencsére mindkét csapatnak azonosak a kívánságai és a céljai.”

 nincs-nyomas-a-red-bull-miatt-a-hondan



„Természetesen tiszteletben kell tartanunk a Red Bull utóbbi években elért eredményeit, ami egy kis nyomást azért helyez ránk. De mi magas teljesítményt szeretnénk adni, ami mindig is célunk volt, így ebből a szempontból sem sok a változás” – folytatta a gyártó vezetője.

Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke is egyre biztosabb benne, hogy jól járt a Red Bull a japánokkal: „Amikor részt veszünk egy versenyben, ugyanúgy, mint a Hondának, nemcsak a Formula-1-ben, de minden versenyzést tekintve a győzelem az elsődleges célunk.”

„Jelenleg nagyon nehéz megmondani, mi fog történni idén. Azt akarjuk elérni, hogy mindkét csapat javuljon, és jobb eredményeket érjen el, mint az előző évben” – zárta mondandóját az osztrák.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: