DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Perez aggódik a Mexikói Nagydíj jövője miatt

Idén lejár a szerződése Mexikónak a Liberty Mediával, így könnyen lehet, hogy utoljára áll rajthoz hazai közönség előtt Perez. A mexikói szerint súlyos következményei lehetnek, ha nem hosszabbítanak.

Több, mint tíz év után 2015-ben került vissza a versenynaptárba a Mexikói Nagydíj. Az utóbbi szezonokban mexikói pilótákat is láthattunk a mezőnyben, Sergio Perez és Esteban Gutierrez is tagja volt a mezőnynek (Perez még mindig a Racing Point versenyzője), így a közönség még hazai pilótákat is láthatott.

Most viszont úgy tűnik, hogy az idei lesz az utolsó F1-es futam Mexikóban, mivel a kormány nem támogatná tovább a rendezés jogát. Sergio Perez aggódik a dolog miatt: „Nem néz ki valami jól a helyzet. Remélhetőleg később kapunk majd jobb híreket is, mert nagyon fontos az országunknak, hogy benne maradjon a naptárban. Nagyszerű otthon ez a Formula-1-nek. Az utolsó négy futam nagyon jól sikerült ezen a nagyszerű pályavezetésen.”

„Nagyon sok ország van, ami F1-es futamot akar rendezni, így amikor valamelyik elveszíti a helyét, akkor azt nagyon nehéz visszakapni. Sokba kerül nekünk ez a hely, de ha elveszik, akkor az talán a végét jelenti” – vetette fel a legnagyobb problémát a mexikói.

 perez-a-mexikoi-nagydij-jovojerol-2019



„Úgy vélem, hogy további 30 vagy 50 évet kellene várni egy újabb Mexikói Nagydíjra. Nagyon jó presztízs egy országnak, ha F1-es futamot rendezhet, így nagy veszteség lenne, ha Mexikó is erre a sorsra jutna.”

Perezt arról kérdezték, mit gondol, van-e esély arra, hogy valaki külső támogatást nyújt a Mexikói Nagydíj életben tartására, ha a kormány ezt nem teszi meg: „Erre nincs ötletem, tényleg nem tudom. Ez nehéz ügy, mert minden bevétel a kormánynak megy, így nem tudom, meg lehetne-e oldani más módon.”

A Racing Point pilótája attól fél, hogy ez a mexikói fiatal pilóták rovására is mehet: „Az biztos, hogy a nagydíj hatalmas érdeklődést kelt a fiatalabb generációban. A Mexikói Nagydíj előtt 15 évet mexikói versenyzés nélkül töltöttem, így nagy veszteség lenne az új generációnak, a sportnak és az országnak is.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: