DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Már jövő héten gyorsabb lehet az F1, mint tavaly

A tesztet megelőző autóbemutatók során a csapatfőnökök még azt vizionálták, a szakértőkkel egyetértésben, hogy másfél másodperc körüli lassulás várhat az F1 mezőnyére 2019-ben. Mostanra viszont úgy néz ki, nem hogy lassulni nem fog a mezőny, de még javulhatnak is a köridők.

A 2019-re megváltoztatott aeroszabályok (gondoljunk csak a jelentősen leegyszerűsített első szárnyra) nyomán gyakorlatilag mindenki egyetértett abban, hogy erre a szezonra, legalábbis annak kezdetére, mintegy másfél másodpercet lassulhat a komplett F1-es mezőny. Eleinte még a két másodperces lassulás is felmerült, végül Mattia Binotto, a Ferrari újdonsült csapatfőnöke istállója autóbemutatójakor így fogalmazott: „Amikor először teszteltük az autót a szélcsatornában, másfél másodperces romlást jósoltunk a köridőkben, és ezek az előrejelzéseink megerősítést is nyertek.”

Amikor viszont a mezőny idén először a héten kigurult a Circuit de Barcelona-Catalunyára, az autókat hajtó versenyzők máris olyan köridőket tudtak produkálni, amiket egyből össze lehetett hasonlítani a 2018-as, hasonló időszakban futott időkkel. A hét lezárultával Nico Hülkenberg legjobb ideje 1:17.393 volt, ez alig maradt el néhány tizeddel a tavaly téli körrekordtól, Sebastian Vettel 1:17.182-es körétől.

00219001_708



Még látványosabb az összehasonlítás, ha a tavalyi első hetet vizsgáljuk Hülkenberghez képest, akkor ugyanis Lewis Hamilton még majdnem két másodperccel lassabb volt, és alig tudott 1:20 alatti kört futni. Az akkor még csak négyszeres világbajnok angolnál végül legjobb köre idején 1:19.333-nál állt meg az óra. Persze Hamilton 1:19-es idejébe belejátszott a rosszabb időjárás, az akkor még lassabb köröket megengedő aszfalt, mindenesetre az látszik, hogy a mezőny gyakorlatilag rögtön visszaszerezte a szabályváltozások során elvesztett leszorítóerőt.

Nick Chester, a Renault technikai igazgatója szerint az autók már a második teszthéten gyorsabbak lehetnek, mint 2018-ban voltak. „A tesztidőszak végére már jócskán gyorsabbak lehetnek az autók, mint 2018-ban voltak” - fogalmazott Chester a Motorsport.comnak. „Mindezt már most. 2019 végére pedig igazán gyors lehet majd mindenki.”

00219001_966

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Jody Eggington, a Toro Rosso helyettes technikai igazgatója is: „A mérnökök mindegyike fantasztikus munkát végzett, hogy leküzdje az eléjük állított akadályokat. Azt gondolom, a félreértés és a köridők közti ekkora különbség abból adódhat, hogy sokan rosszul értelmezték a szimulációk során a köridő-deltákat. Amikor az autót először kipróbáljuk a szélcsatornában, az még tisztán a szabályoknak megfelelő autó. Aztán rájövünk, hogy hol, mit és mennyit vesztettünk, és elkezdünk dolgozni ezeken a területeken. Mi például minden egyes alkalommal tanulunk valamit ezzel kapcsolatban. Mi is kihasználjuk a lehetőségeinket, a történelem pedig megmutatta, a szakemberek mindig jók abban, hogy viszonylag nagy hátrányt gyorsan eltüntessenek. Még úgy is, hogy egyébként meg van kötve a kezük. Meglátjuk, hogy alakul majd az autók teljesítménye az első versenyeken.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: