DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton: A hatodikért is úgy harcolunk, akár az elsőért

Lewis Hamilton a Formula–1 hatszoros világbajnoka lehet 2019-ben. A brit ellenben gondolni sem akar erre a tényre, és idén is úgy akar versenyezni, mintha az első címéért szállna harcba.

Ha Lewis Hamilton idén hatodik alkalommal is megnyeri a Formula–1-es világbajnokságot, azzal Michael Schumacher után először a brit versenyző is történelmet írhat, hiszen ez a teljesítmény korábban csak a hétszeres világbajnoknak sikerült. Csapata, a Mercedes is hasonló rekordállításra készül 2019-ben, a német világbajnok istálló sorozatban ötödször hódította el a konstruktőri címet 2018-ban, ha idén a hatodik is összejön, az precedens nélküli sikernek fog számítani az F1 történelmében.

Hamilton az első téli teszten azonban elmondta, jelenleg gondolni sem szeretne a világbajnoki címre. A 34 éves versenyző ugyanis úgy akar versenyezni idén, mintha az első címéért hajtana, és ez elmondása szerint csapata hozzáállására is érvényes. „Minket eddig is az hajtott, hogy valami újat érjünk el, olyant, amit eddig senkinek sem sikerült, ugyanakkor az is, hogy kitoljunk a határainkat és kilépjünk a komfortzónánkból. Viszont azzal is tisztában vagyunk, ez milyen szintű teljesítményt követel meg tőlünk” – nyilatkozta a brit versenyző Barcelonában.



„Semmiképpen sem azzal a hozzáállással közelítjük meg a szezont, hogy 'mi most a hatodikért megyünk’. Szó sincs erről. Nagyon lazán kezeljük a dolgot, és én sem gondolok egyáltalán erre” – jelentette ki Hamilton. „Ez egy új szezon, egy új év és egy teljesen új fejezet, ezért úgy kell megközelítenünk, mintha az első címért harcolnánk, én legalábbis így fogom fel.”

A brit, aki az elmúlt öt évben négy bajnoki címet szerzett, azt is elmondta, köszönhetően annak, hogy az idei évtől elkülönítik a versenyzők súlyát az autókétól, a téli szünetben már inkább a súlyzós edzésekre koncentrált, ezért minden eddiginél jobb a fizikai felkészültsége. „Az elmúlt hét év alatt, amióta a Mercedesszel versenyzem, még soha nem éreztem magam ennél jobb formában. Őrület belegondolni, hogy már ennyi ideje a csapattal vagyok, és úgy érzem, ez lesz az eddigi legnehezebb és legnagyobb kihívást jelentő évünk, szóval nagyon izgatott vagyok. A versenyzést pedig ugyanúgy imádom, ahogy eddig” – idézi a BBC Hamiltont.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: