DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Még mindig van hol javulnia a Mercedesnek

Mondja a csapatból ismét gyorsabb Valtteri Bottas – az ötszörös F1-es bajnok istálló egyelőre nem az időkkel akar villogni Barcelonában, viszont kedden már a legtöbb megtett kör is a nevéhez fűződött.

Akárcsak hétfőn, a 2019-es tesztek második napján is Valtteri Bottas autózta a jobb időt a Mercedes pilótái közül: a finn 1,288 másodperccel maradt el Charles Leclerc-től (miközben 89 kört tett bele a W10-esbe), Lewis Hamilton lemaradása pedig 1,681 másodpercre rúgott úgy, hogy mindannyian a C3-as gumin teljesítették legjobbjukat.

„Összességében remek napon vagyunk túl” – idézte a Mercedes sajtóközleménye a címvédő pilótát. „Reggel kicsit hideg volt még, ezért trükkösnek bizonyult az abroncs lecserélése, de úgy tűnik, mások is hasonló problémákkal küszködtek. A nap folyamán a tervünkhöz igazodtunk, és sikerült is végigmenni rajta.”



„Örülök neki, hogy ilyen sokat lehettünk a pályán, ezt pedig még növelni szeretnénk a következő napok során, hogy egyre jobban megértsük az autó karakterisztikáját. Ez a dolog izgalmas része: tanulni valami újat, aztán újabb kihívással szembesülni. Mindenki nagyon szorgalmasan dolgozik, én pedig boldog vagyok, hogy zsinórban a hetedik évemet kezdhetem itt. Izgatott vagyok az előttünk álló út miatt” – tette hozzá a 74 kört teljesítő Hamilton.

Bottas hasonló tapasztalatokkal gazdagodott: „Ma sok kört futhattunk, és a napi célunkat is teljesítettük. Minden egyes etappal egyre többet tudunk meg a W10-esről, és a beállításokat is sikerül finomítani. Az autó kiegyensúlyozottabb volt, mint tegnap, igaz, még van hely a fejlődésre. A köridőkből látható, hogy a hosszabb etapokon dolgoztunk. Holnap reggel én kezdek, ezért eseménydús este vár rám, ahol felhasználom a ma tapasztaltakat. Szerencsére eddig minden rendben zajlott a teszt során, az autó nagyon megbízható, ami szintén jó hír” – vélekedett a finn.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: