DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Norris kétszer ugyanúgy nem hibázhat

A McLaren-főnök igyekszik türelmes lenni az újonc Lando Norisszal, akiről azt gondolja, már az első perctől gyors lesz. Nem kérdés számára, hogy néha hibázik majd, csak kétszer ugyanazt ne kövesse el.

Lando Norris a juniorkategóriákban már bizonyított, így Wokingban úgy döntöttek, 2019-ben esélyt adnak az ifjú brit pilótának, aki még a huszadik életévét sem töltötte be. Ezzel pedig a McLaren valaha volt legfiatalabb versenyzője lesz. Főnöke nem is lesz vele szemben türelmetlen, de ugyanolyan hibákat nem szabad elkövetnie többször.

Évtizedeken át a McLaren élcsapatnak számított, számos világbajnoki címet is gyűjtött például Ayrton Sennával, Mika Hakkinennel, vagy éppen Lewis Hamiltonnal. 2013 óta azonban a gárda képtelen visszatalálni a siker útjára, az utóbbi években nemhogy a győzelem, de még a dobogós helyezés is távoli álomnak számított.

Ez a remények szerint idén megváltozhat, a McLaren leginkább a Renault teljesen új, fejlesztett motorjában bízik, amely az adatok alapján komoly fejlődésen ment keresztül tavalyhoz képest. A tavalyi hatodik helynél jobbat akarnak elérni, ehhez pedig Lando Norrison kívül a rutinosabb, de még mindig fiatal Carlos Sainz segítheti hozzá a csapatot.

Norris lehetőleg ne hibázzon kétszer ugyanúgy


De mire viszi majd az újonc az első évben? „Úgy gondolom, Lando már az elejétől remekül megállja majd a helyét és jó úton halad. Biztos, hogy időnként hibázgatni fog és ez rendben is van egészen addig, amíg nem követi el kétszer ugyanazt a hibát. Ez aranyszabály” – mondta el Zak Brown az MCL34-es csütörtöki bemutatóján. 

„Egyikünk sem kételkedik Lando képességeiben, egy nagy közös utazás veszi kezdetét, izgatottan várjuk, hogy egyre jobban megismerjük. Szerintem Norris sokkal érettebb a koránál, ráadásul szinte egész életét versenyautóban töltötte” – tette hozzá a McLaren-főnök.

A tizenéves újonc számára előnyös, hogy egy gyors és tapasztalt pilóta mellett pallérozódhat, ugyanakkor remek kihívás lehet, hogy év végéig megszorítsa, esetleg meg is előzze Sainzot.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: