DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Késve kezdi a teszteket a Williams

Ezt maga Claire Williams erősítette meg: a helyettes csapatfőnök szerint időre van még szükségük ahhoz, hogy tökéletes állapotban gurulhassanak pályára idei F1-es autójukkal, az FW42-vel.

Az autóbemutatókkal párhuzamosan több Formula-1-es csapat kapcsán is felmerült, hogy csúszhatnak az új gép debütálásával. Főként a ROKiT Williams Racingről lehetett tudni, hogy késésben vannak új autójukkal, emiatt egy hétvégi shakedownt már kénytelen is voltak lemondani. Vasárnap reggel pedig kiderült, hogy az első barcelonai teszt első napját is kihagyják:

williams-1



„Sajnos kénytelenek vagyunk elhalasztani az előszezoni tesztjeink kezdetét kedd reggelig” – mondta el a csapat közleményében a helyettes csapatfőnök, Claire Williams. „Hihetetlenül sűrű tél áll mögöttünk Grove-ban, amely során igyekeztünk felkészíteni az FW42-est az idényre, de a legjobb erőfeszítéseink ellenére is még időre van szükségünk, hogy pályára gurulhassunk. Az elsődleges célunk, hogy a lehető legjobb állapotában vihessük pályára az autót, és ez néha több időt vesz igénybe, mint arra számítunk.”

„Nyilván nem ideális a helyzet, de nem is a világ vége. Ki kell találnunk, hogyan nyerjük vissza az elveszített időt, de még így is lesz hét tesztnapunk, amelyet igyekszünk maximálisan kihasználni arra, hogy felkészítsük az autót a szezonra” – zárta gondolatait Williams. A grove-i gárda egyébként két új pilótája, Robert Kubica és George Russell mellett Nicholas Latifinek is lehetőséget ad Barcelonában (a teljes beosztás ide kattintva érhető el).

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: