DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton erősebb Vettelre számít idén

Az ötszörös világbajnok szerint mind a német, mind a Ferrari jobb teljesítményt fog letenni az asztalra, mint tavaly, de az is csak a Red Bull-Hondán múlik, hogy Verstappen beleszól-e a csatájukba.

Az elmúlt két Formula-1-es szezon Lewis Hamilton és Sebastian Vettel egyre szorosabb csatáját hozta, ám mindkét alkalommal a brit került ki győztesen belőle. Különösen tavaly volt közel hozzá a német, a Ferrari félresikerült fejlesztései és saját hibái miatt azonban ismét idejekorán elszakadt riválisáról. Hamilton ugyanakkor az új Mercedes silverstone-i bejáratását követően úgy nyilatkozott a Sky Sportsnak, hogy idén még nagyobb nyomásra számít Vetteléktől:

hamilton-vettel-dppi-2018-1



„Arra kell számítanunk, hogy a Ferrari ugrik egyet előre, s nekem is arra kell számítanom, hogy Sebastian erősebb lesz idén. Ez azt jelenti, hogy nekem is javulnom kell. Volt már néhány nagyszerű csatánk, és főleg az előző szezon során nagyon szerettem ellene harcolni. Remélem, idén is lesz ilyenben részünk, és azt is remélem, hogy talán a Red Bull is beleszólhat ebbe, mert az jobb szórakozást nyújtana a rajongók számára, de versenyzői szempontból is jobb, ha több pilóta érintett a csatákban.”

Arra a kérdésre, hogy szerintem Max Verstappen is részese lesz-e a vb-címért zajló küzdelemnek, így felelt a címvédő: „Megvan a képessége hozzá, ezt mindannyian tudjuk. A kérdés az, hogy a csapat képes lesz-e az ehhez szükséges csomagot megadni neki. Ez csapatmunka, közösen kell a lehető legkeményebben dolgozniuk. Remélem, az új motorgyártóval való új kalandjuk révén tehetnek egy lépést előre, de ezt csak az idő fogja eldönteni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: