DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 17. szerda
F1

Raikkönen: Nem érzem öregnek magam

Idén már a negyvenet tölti Kimi Raikkönen, a Formula-1 veteránja, de továbbra sem érzi túl öregnek magát a versenyzéshez. Tény, a tavalyi évben 2007 világbajnoka újjászületett, két évre írt alá az Alfával.

A finn jégember 2001-ben a Saubernél debütált a száguldó cirkuszban, fiatal kora ellenére azonnal versenyképesnek bizonyult. A McLaren vezetőségét már első évében meggyőzte arról, hogy az akkoriban élcsapatnak számító wokingiak leszerződtessék. 2003-ban két pont híján a világbajnoki címet is megszerezte, de erre végül 2007-ig, első ferraris évéig várnia kellett.

A rendkívüli hidegvéréről ismert pilóta még a negyvenhez közel sem vesztette el motivációját és versenyzési szenvedélyét, így a Ferraritól történt menesztése után sem akasztotta szögre bukósisakját, hanem új kihívást keresve két évre leszerződött a Sauber utódjaként működő Alfa Romeóhoz. A hinwili gárda a tavalyi évben egyértelműen fejlődési pályára állt, így joggal reménykedhet Kimi Raikkönen is abban, hogy minimum a középmezőny élére vezetheti az Alfát.

Kimi Raikkönen nem érzi magát öregnek az F1-hez


Az életkor pedig jelenleg nem pálya nála. „Olyan emberekkel találkoztam itt, akik szenvedélyesek és óriási vággyal dolgoznak. Rengeteg potenciál rejlik még bennünk, hamarosan azt is megtudhatjuk, hol járunk jelenleg. Még rengeteg munka vár ránk, ha tovább akarunk fejlődni, de reménykedem abban, hogy jól is kezdhetünk” – idézi Kimi Raikkönent az F1only.fr szakportál.

„A célokról e pillanatban még nem érdemes beszélni, a szezont megelőző első tesztek után meglátjuk, az első körök után okosabbak leszünk. A legfontosabb, hogy mindig a legjobbunkat adjuk. Szabályváltozások után vagyunk, érdekes lesz látni, hol járnak a többiek, de jó érzéseim vannak. Nincs kétségem afelől, hogy jól teljesíthetünk.”

„Hogy már negyven leszek? Mentális értelemben nem érzem magam túl öregnek. Sőt, fiatalabbnak érzem magam, mint korábban, egyáltalán nem tapasztalom az életkorom előrehaladtát” – tette hozzá Raikkönen. Az Alfa Romeo jövő hétfőn mutatja be idei versenyautóját Barcelonában.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: