DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Perez: A Racing Pointnak extrém céljai vannak

Sergio Perez szerint csapata, az átalakított és új alapokra helyezett Racing Point extrém célokat tűzött ki a 2019-es Formula-1-es szezonra: új szintre lépni és legalább negyedik helyen végezni a konstruktőri világbajnokságban.

A silverstone-i csapat alapjaiban alakult át 2019-re, hiszen amellett, hogy a szerdai autóbemutatón kiderült, a sportfogadással foglalkozó SportPesa lett az új névadó szponzoruk és így az idei évtől SportPesa Racing Point F1 Team néven lesznek jelen a sportban, új irányítás alá került, többek közt a kanadai milliárdos Lawrence Stroll-lal az élen. A brit istálló emellett a pilótafelállásán is változtatott, hiszen az idei évtől Sergio Perez mellett nem Esteban Ocon, hanem Lance Stroll fog versenyezni.

Perez, aki 2014 óta alkotja a csapat tagját, az autóbemutató során beszélt arról, ez az átalakulás frissességet, ugyanakkor nagyobb elvárásokat is jelent számukra az új szezonra nézve. „Valójában ugyanazok vagyunk, mint hat évvel ezelőtt, csak a jellemzőink változtak. A céljaink viszont rendkívül extrémek, hiszen idén szeretnénk az egész csapatot egy új szintre emelni” – szögezte le a mexikói pilóta, aki úgy érzi, most, hogy minden részlet a helyére került, eljött az ideje annak, valóban megmutassák, mire képesek.



A 29 éves versenyző elmondta, az extrém célok között többek közt a konstruktőri világbajnokság negyedik helye és néhány dobogó szerepel. „Ez lenne a minimum, amivel elégedettek lennénk. Ugyanakkor tudjuk, hogy ez hatalmas célkitűzés, hiszen a középmezőny nagyon erős. Nem lesz könnyű, de már korábban is megmutattuk, hogy sikerülhet. Emellett annak is nagyon örülnék, ha néhány dobogós helyezés vagy akár az első győzelmünk is összejönne.”

A Force India 2016-ban és 2017-ben végzett a konstruktőri bajnokság negyedik helyén, míg tavaly az év közbeni csődeljárást követően, már Racing Point néven 52 ponttal a hetedik helyet szerezték meg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: