DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Bottas extra motivált a 2019-es szezon előtt

A finn F1-es pilóta a 2018-as szezon nagy csalódása volt, a negatívumokból tanullva idén azonban kész arra, hogy kitörjön Lewis Hamilton árnyékából.

Nem csak a két Ferrari, de még Max Verstappen is jobbnak bizonyult Valtteri Bottasnál a 2018-as Forma-1-es szezonban, sokan már most lecserélnék őt az ülés nélkül maradt, végül George Russell tesztpilótai pozícióját megöröklő Esteban Oconra. A finnt kétségkívül sok csapás érte tavaly: nem tudta maga mellé állítani Fortunát, ráadásul több ízben alá kellett vetnie magát a Mercedes akaratának.



A történtek azonban nem törték meg Bottast, sőt, azt tervezi, hogy poraiból feltámadó főnixként fog teljesíteni az előttünk álló hónapokban. „A 2018-as évben elég sok kritikát kaptam, de ezt pozitívként éltem meg, mert extra motivációt adott nekem” – nyilatkozta a pilóta a Mercedes idei modellje, a W10-es bemutatója kapcsán. „Izgatott vagyok az új szezon miatt, hiszen mindenki a nulláról indul. Ugyanazon a vonalon állunk, 2019 pedig bármit tartogathat számunkra. Mindent bele fogok adni ebben az évben.”

Bottas volt az első, aki beleülhetett a W10-esbe Silverstone-ban szerdán. „Soha nem tudod, hogy ilyenkor mire számíthatsz, ezért izgalmas beleülni az autóba, hogy érezd, hogyan tudod egyensúlyban tartani. Már a shakedown során meghajtottuk az új modellt ennek érdekében” – tette hozzá a finn.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: