DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

A McLaren ködösít Alonso tesztje kapcsán

Az F1-es sajtó és a rajongók is arra számítanak, Fernando Alonso vezetni fogja a McLarent a barcelonai teszten. Gil de Ferran nem erősíti meg a feltételezést, viszont nem is cáfolja.

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso visszavonult a Formula-1-től, de kötelékei a McLarennel megmaradnak: a csapat színeiben indul az Indy 500-on, továbbá Spanyolországban és világszerte sokan adnak arra az eddig meg nem erősített és nem is cáfolt feltételezésre, hogy a versenyző besegíthet a McLarennek a téli tesztelésen egy nap erejéig. A csapat két új versenyzővel, Carlos Sainzzal és az újonc Lando Norrisszal vág neki 2019-nek, ezért lennének különösen hasznosak Alonso visszajelzései.

Alonso a napokban a közösségi médiában posztolta, hogy a McLaren F1-es főhadiszállásán járt – külön kiemelve az F1-et –, így a spanyol sajtó rögtön a csapat egyik kulcsemberéhez, a sportigazgató Gil de Ferranhoz fordult.



„Még nem tudjuk, meg fogjuk látni” – válaszolt az AS-nek ködösen De Ferran, aki jelen volt Alonso daytonai 24 óráson aratott győzelménél is. „Mindig is mondtam, hogy számomra Fernando a történelem egyik legjobb versenyzője. Daytonai győzelme ezt újra aláhúzta. Hihetetlen versenyző.”

Amikor a felkészülésről kérdezték, a brazil vezető óvatosan fogalmazott, tanulva abból, hogy a McLaren 2018-ban is nagyot bukott magas, dobogós elvárásai emlegetése után: „Úgy tűnik, jól haladunk. Ahhoz, hogy megtudjuk, az új szabályokkal mennyire leszünk versenyképesek, a barcelonai tesztekig várnunk kell. Mindannyian azon dolgozunk, hogy elérjük célunkat” – mondta De Ferran.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: