DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Horner: Vettelnek szintet kell lépnie Leclerc miatt

A Red Bull F1-es csapatfőnöke szerint az ifjú monacói sokkal keményebb dió lesz, mint Kimi Raikkönen volt az elmúlt négy év során, sőt, a csapatban végbement változások is megnehezíthetik a dolgát.

Sebastian Vettel Christian Horner vezérletével szerzett négy világbajnoki címet a Red Bullnál – de a brit azt is megtapasztalta, milyen, amikor egy csapattárs földbe döngöli a heppenheimit. Daniel Ricciardo 2014-ben sokkal jobban teljesített Vettelnél, az F1-es közvélemény pedig ha nem is hasonlóra számít idén, de mindenképp azt várja, hogy Charles Leclerc meghúzogatja a német oroszlán bajszát.

„Charles nagyon izgalmas tehetség, jót tesz a sportág számára” – idézte a Motorsport Hornert. „Sebastian már 31 éves, és egyre többen vannak azok a fiatalok, akik nyomást helyeznek a tapasztalt srácokra. A sportág szempontjából ez fantasztikus. (Vettel) eléggé jól elbánt Kimivel, de lehet, hogy Charles-lal nehezebb dolga lesz, és szintet kell lépnie majd. Ez még jól is elsül majd számára, mert keményebben kell nyomnia.”



A Ferrarinál 2019-ben nem csak Leclerc érkezése jelenti az egyetlen változást: a csapatfőnök Maurizio Arrivabenét Mattia Binotto váltotta, és olyan ex-F1-es pilótákkal gazdagodott fejlesztői gárda, mint Brendon Hartley és Pascal Wehrlein - sőt, sajtóhírek szerint Vettel főmérnökének is búcsút kellett, hogy intsen. Binotto egyébként korábban a Ferrari motorrészlegét irányította, az egykori tervező Gary Anderson szerint azonban az új pozíció „felhigítja a csapat technikai erejét”.

„Nagy munka vár Mattiára, mert két dolgot nem tud egyszerre csinálni” – folytatta Horner. „Vagy technikai vezető vagy, vagy a csapatot irányítod. Most nehéz helyzetbe került, ugyanis két irodát kell vezetnie egyszerre. Már magában mindkettő nagy munkát igényel, így mindenképp változásra van szükség ezen a téren. Nem tudom, milyen okból váltottak csapatfőnököt – már az ötödiknél járnak azóta, hogy elkezdtem a munkát a Red Bullnál. Minden menedzsmentváltozás kulturális és hozzáállásbeli változással jár, ez pedig időbe telik” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: