DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Vettel-Leclerc csata nem lesz az Alonso-Hamilton 2.0

Bár a Ferrari egykori sportigazgatója lát párhuzamot az élcsapatnál kialakult két helyzet között, mégsem gondolja, hogy Vettel és Leclerc viszonya mintázza majd a McLaren 2007-es bajait.

Massimo Rivola is némi aggodalommal figyeli, hogy egykori F1-es csapatánál esetleg túl nagy belső rivalizálás alakulhatna ki azzal, hogy a fiatal és sikeréhes Charles Leclerc megérkezett az istállóhoz. A huszonegy éves monacói egyértelműen fenyegetést jelenthet az eddigi vezérpilóta, Sebastian Vettel csapaton belüli pozíciójára.

Bár az olasz szakember már évek óta nem a Scuderiánál, hanem az Apriliánál vállal munkát, továbbra is szorít nemzeti csapatának és nagyon reméli, a Ferrari vezetése nem követi el ugyanazokat a hibákat, mint amit Ron Dennis tizenkét évvel ezelőtt. A 2007-es, drámákkal teli évben ugyanis a GP2 újdonsült bajnokát, Lewis Hamiltont szerződtették a nagy sztár, kétszeres világbajnok Fernando Alonso mellé a McLaren-Mercedeshez.

2007-ben a McLarennél egymástól vette el a két pilóta a bajnoki címet


Miután kiderült, hogy a spanyol nem részesül az elsőszámú pilóta státuszban és a brit óriási fenyegetést jelent számára, viszonyuk gyorsan és látványosan megromlott, egész éves „polgárháborújuk” pedig oda vezetett, hogy a nevető harmadik, a Ferrari versenyzője, Kimi Raikkönen csente el a világbajnoki címet az utolsó pillanatban.

Vajon a vörösök jobban menedzselik majd a pilótakérdést? „Szerintem nagyon is ideillő példa, de úgy gondolom, a Ferrari sokkal jobban kezeli majd a helyzetet, mint a McLaren annak idején. Leclerc már most nagyon érett és erős, ez viszont kétélű fegyver, mert az ember nem verheti meg mindig a vezető pilótát. Meglátjuk, mentálisan hogyan reagál arra, ha ilyen helyzet alakul ki” – ismertette véleményét Rivola az Autosprint hasábjain.

„Egyértelmű, hogy megint Hamilton lesz a mérce, akire a Mercedesnek alapoznia kell. A Ferrarinál kell egy autó, amely alkalmas a győzelemre, de közben lesz egy versenyzőjük, aki a 2018-as évet (főleg) saját hibái miatt vesztette el. Ha a csapattársak egymás ellen küzdenek, destabilizálhatja a gárdát. Ezért úgy gondolom, nagyon komoly szerepe lesz annak, hogy az első néhány versenyen melyikük hogyan szerepel” – tekintett előre Massimo Rivola.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: