DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Még csapata is kételkedett Hamiltonban

Egy időben Lewis Hamilton fel-alá repkedett a világban, azzal a céllal, hogy megvethesse lábát a divat világában, gondolva az F1 utáni évekre is. Volt idő, amikor a Mercedes kétkedni kezdett Hamiltonban.

Lewis Hamilton már jó ideje nem tud megülni a fenekén és csak az F1-re koncentrálni, és az elmúlt néhány évben egyre több időt és energiát fordított az F1-en kívüli tevékenységeire, azt a célt szem előtt tartva, hogy megalapozzon az F1 utáni életének is, amellyel kapcsolatban régebben úgy nyilatkozott, hogy nem tudja saját magát a sportág közelében elképzelni visszavonulása után.

Tavaly Hamilton megalkotta saját ruhakollekcióját, emiatt pedig, különböző helyeken a világban (nem egyszer rendkívül messze az adott F1-es versenyhelyszíntől) divatbemutatókon tűnt fel, jelentősen megterhelve az amúgy sem éppen sétagalopp naptárát, mindenféle magánjellegű dologgal.

07218059_103



A legtöbb utat a tavalyi Szingapúri Nagydíj elé időzítette be, ezzel kapcsolatban pedig igencsak felhúzták a szemöldöküket a Mercedesnél. A csapatfőnök, Toto Wolff például nem tudta, mire számítson az angoltól.

„Ilyenkor mindig meg kell várnunk, hogy érzi magát Lewis a körülményekkel kapcsolatban” - mondta a csapatfőnök a Formule 1-nak. „Szingapúr előtt elrepült Sanghajba, majd New Yorkba, és őszintén megmondva voltak kétségeink a teljesítményével kapcsolatban. Aztán elég volt látni azt a zseniális kört, amit az időmérőn futott.”

Lewis Hamilton idén is kifejezetten aktívan töltötte a holtszezont, legutóbb például ejtőernyős képet töltött fel Instagram-profiljára.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: