DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ricciardo: Most sem növesztünk sörhasat

Az új szabályok szerint külön mérendő a pilóta és a versenyautó súlya, így némi túlsúly nem jelent már problémát. A hétszeres futamgyőztes így sem gondolja, hogy a pilóták hirtelen sörhassal jelennek meg.

A Formula-1-ben a kötelező súlyhatár megtartása miatt számos pilóta drasztikus fogyókúrát, illetve étrendet követett, hogy ezt tartani tudja. A tavalyi esztendőben például a versenyző és az autó összsúlya nem lehetett kevesebb, mint 734 kiló. Minél soványabb egy pilóta, annál jobban játszhat a csapat a ballasztsúlyokkal.

Ezt változtatták meg 2019-re, a pilótát saját versenyzői ülésével együtt külön mérik a versenyautótól, átlagosan 80 kilogrammot számolnak erre. Az ettől való (negatív) eltérést a cockpit részben kell kiegyenlíteni. Korábban Sebastian Vettel is elmondta, hogy ettől még alapvetően nem változik meg az étrendje, de egy-kettővel több sütemény is lecsúszhat végre következmények nélkül.

Ricciardo túlsúlyra nem, alkatbeli erősödésre viszont számít


Daniel Ricciardo sem bánja a változtatást. „Mindannyian kicsit jobban élvezzük majd az étkezéseket. Nem fogok éppen panaszkodni. Többünknek is igencsak éheznünk kellett a versenyhétvégéken” – idézi a rutinos ausztrált a gpfans.com.

„Még az edzéseken sem végezhettünk túlságosan sok munkát, mert azzal is csak a tömeget raktuk volna magunkra. Most viszont keményebben edzhetünk és közben többet is ehetünk. Ez nem azt jelenti, hogy innentől sörhassal érkezünk a versenyekre, vagy ilyesmi, viszont erősebbek leszünk, ami szerintem elég jó” – tette hozzá Ricciardo.

A népszerű ausztrál a Red Bullnál töltött számos év után az idei évre váltott és 2019-től már a Renault-nál nyomja a gázt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: