DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Button: Verstappennek muszáj lesz a címért harcolni

Max Verstappennek szüksége lesz arra, hogy idén a világbajnoki címért harcoljon a Red Bull Racinggel, ellenben új csapat után fog nézni, véli Jenson Button, 2009 világbajnok pilótája.

Verstappen 2015-ben mutatkozott be először a Formula-1-ben a Torro Rosso csapatával, majd a 2016-os szezonban, négy versenyhétvégét követően előléptették az anyacsapat Red Bullhoz, amellyel első futamát, a Spanyol Nagydíjat azonnal meg is nyerte. A 21 éves holland ezt követően nem csak tehetségével és gyorsaságával, hanem a szókimondóságával, temperamentumával is felhívta magára a figyelmet, s ezzel az F1 egyik megosztó figurájává nőtte ki magát.

Az előtte álló új szezonban azonban számos változás vár a fiatal hollandra: nemcsak új csapattársat kap maga mellé Pierre Gasly személyében, hanem a többek közt általa is számtalanszor kritizált Renault helyett az idei évtől a Honda látja el versenygépét erőforrásokkal. Jenson Button a Sky Sportsnak elmondta, szerinte éppen ezek miatt a változások miatt az idei szezon Vettel mellett Verstappen számára is meghatározó lehet.



Max képes arra, hogy mindig kihozza a maximumot az autójából, talán még annál is többet. Változó körülmények között pedig egyszerűen fantasztikusan vezet" – dicsérte Verstappent az egyszeres brit világbajnok, aki 2016 végén vonult vissza a Formula-1-ből. Szerinte ennek ellenére a holland nem egy egyszerű eset, mert folyamatosan fejlődni, előrelépni akar és a kihívásokat keresi. 

Az idei év éppen ezért nagyon fontos lesz számára, hogy továbbra is fenn tudja tartani ezt a fejlődést. Ezért muszáj a világbajnoki címért harcolnia, ellenkező esetben elkezd kérdéseket feltenni, és azon gondolkodni, hol folytassa tovább a jövőben” – vélekedett Button, aki szerint az új idény számos izgalmat tartogathat a nézők számára is. „Jelen pillanatban nagyon sok minden változik az F1-ben, de a sportnak most éppen erre is van szüksége. Szerintem idén három csapat fog az élen harcolni, és ha ez valóban így lesz, nagyszerű szezon elé nézünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: